A Huawei globálisan is bevezetné a Harmony OS rendszert mint az Android és az iOS riválisát

0

Az Analyst Summit 2024 eseményen a Huawei jelenlegi elnöke, Xu Zhijun nyilvánosan beszélt a vállalat terveiről a globális terjeszkedéssel kapcsolatban, amelyre sor fog kerülni, mihelyt az anyaország határain belül is megvalósították céljaikat. A kínai gyártó vezetősége úgy véli, hogy az amerikai szankciók ellenére képesek lennének a Harmony OS rendszert a világ harmadik legnagyobb mobil operációs rendszerévé tenni.

  • Megjegyzés: a telefonokon Harmony OS korábbi verziói Androidra épültek, de az új Harmony OS NEXT már egy teljesen saját rendszer, jó eséllyel erre utalt a gyártó, ezt szeretnék majd világszerte elterjeszteni.

A Huawei még szorosabban igyekszik majd együttműködni az alkalmazások fejlesztőivel, és minden szükséges támogatást, eszközt, no meg persze motivációt biztosítani fognak ahhoz, hogy a Harmony OS egy hatalmas alkalmazáskínálattal rendelkező ökoszisztémává érhessen.

A fókuszt elsőként a kínai piac fogja kapni, ahol a felmérések szerint a felhasználók 99%-a összesen nagyjából 5000 alkalmazást használ rendszeresen. Ez azt jelenti, hogy a Huaweinek először erre az 5000 alkalmazásra kell összpontosítania, majd ezt követően el kell készíte(tt)niük azok globális verzióját is.

Egyébként nagyjából 4000 alkalmazásnak már sikerült Harmony OS NEXT változatot készíteni, vagyis a fejlesztés a tervezett ütemterv szerint halad. Nyilván időbe és erőfeszítésbe kerül, hogy további fejlesztőket is az ügy zászlaja alá szólíthassanak. A kínai gyártó elnöke úgy véli, hogy a Huawei rendszere a közeljövőben 1 millió appot is magában foglalhat majd, ami komoly mérföldkő lesz az ökoszisztéma számára.

A kínai gyártótól független források is úgy vélik, hogy a Harmony OS a kínai piacon rendkívül gyorsan nyer magának a teret. A Huawei által fejlesztett szoftvernek állítólag már nem sok kell ahhoz, hogy a második legnépszerű mobil operációs rendszer legyen Kínában, megelőzve az iOS-t.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid