Huawei: a Harmony OS már 70-80%-os szinten van az Androidhoz képest

0

A Huawei fogyasztói üzletágának vezetője, Richard Yu nemrég tájékoztatást adott egy interjú során arról, hogy hogyan is áll a saját operációs rendszerük fejlesztése, és arról is kaptunk információt, hogy mikor jöhet az első ezt futtató okostelefon.

A nyilatkozat alapján a mobilos üzletág érezte meg a legjobban az amerikai tiltásokat, hiszen Google-szolgáltatások nélkül nehéz telefont eladni Kínán kívül. Persze nem adják fel, folyamatosan fejlesztik a HMS-t, amellyel igyekeznek pótolni a Google-appok hiányát az Androidot futtató készülékeken, illetve óriási erőforrásokat ölnek a saját operációs rendszerbe is.

Már 100 millió dollárnál is többet költött a Huawei a Harmony OS-re (ami Kínában Hongmeng OS néven fut), és Richard Yu szerint napról napra jobban megközelítik az Android tudását.

“Most már eléri az Android szintjének 70-80%-át, és folyamatosan javul minden nap, héten és hónapban.” – nyilatkozta a fogyasztói üzletág vezetője, Richard Yu.

Korábban voltak olyan hírek, amelyek szerint még idén bemutatkozhat az első telefon, ami Harmony OS-t futtat, ezt azonban cáfolta a vezető. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy jövőre már nagy valószínűséggel megjelenik a saját rendszert futtató mobil.

Via HuaweiCentral

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid