Egy évvel ezelőtt a nagyobb mobilgyártók még a szupervékony okostelefonok lázában égtek, próbálkozott ilyennel a Samsung, az Apple és persze a Huawei is. A dél-koreaiaknak nem jött be ez a koncepció, de a hírek szerint az Apple és a Huawei is kitart a karcsúra szabott dizájn mellett.
Nagyjából egy évvel ezelőtt debütált a Huawei Mate 70 Air, amely kifejezetten a vékony kialakításával igyekezett magához csábítani a vásárlókat, és az utód érkezéséről azóta is érkeznek pletykák. Egy megbízható szivárogtató a kínai közösségi médiában arról írt, hogy a várhatóan Huawei Mate 80 Air névre hallgató készülék decemberben megmutatja a karcsú bájait a nagyvilágnak.
Az új okostelefon továbbra is a vékonyságával fog hódítani, és míg a tavalyi modell 6,6 milliméter vastag volt, a Mate 80 Airt állítólag sikerül még ennél is vékonyabbra faragni. A hátoldalon várhatóan marad a jellegzetes kör alakú kamerasziget, ami viszont az előlapot illeti, a hírek szerint a fejlett 3D-s arcfelismerés ezúttal is kimarad a készülék felszereltségéből.
Amin biztosan fejleszteni fognak, az a hardver, amelynek szerepét a Kirin 9030 chipset töltheti be. Hogy az alkalmazások futtatása zökkenőmentes legyen, a gyártó ezt a vasat még a legolcsóbb konfigurációban is 12 GB RAM-mal fogja kiegészíteni. Egyelőre többet nem tudni az okostelefonról, de ha tényleg decemberre időzítik a leleplezését, hamarosan ömleni fognak a róla szóló szivárgások. Te amúgy vennél ilyen vékony mobilt?
Forrás: GSMArena
