Megérkezett a Huawei Mate 30 és a Mate 30 Pro

0

A Huawei végre hivatalosan is bemutatta új csúcsmodelljeit, a Mate 30 és a Mate 30 Pro készülékeket. Rengeteg érdekes fejlesztést kaptak a mobilok, igyekeztünk összeszedni a fontosabbakat, és persze minden egyéb tudnivalót!

Huawei Mate 30 Pro

A Huawei Mate 30 Pro egy igazi nagyágyú lett, a gyártó igyekezett mindent belezsúfolni, ami csak lehetséges. A kijelzője 6,53 colos, Full HD+ felbontású (egész pontosan 2400×1176 képpont), és egy hajlított Flex OLED panelt használ.

A hajlítás két oldalt szokatlanul nagy mértékű, egész pontosan 88 fokos, és a gyártó Horizon Display-nek nevezte el ezt a megoldást. Ez a kialakítás nem csak a látványa miatt érdekes, hanem azért is, mert két oldalt extra érintőfelületeket kapunk. Éppen ezért a Huawei megszüntette a fizikai hangerő gombokat, most már érintéssel működik a funkció, ráadásul mindkét oldalt. A bekapcsoló gomb viszont szerencsére maradt, és egy feltűnő piros színt kapott.

Említést érdemel még az IP68-as vízállóság, valamint az úgynevezett Aquostic Display technológia, ami annyit jelent, hogy nincs normál beszédhangszóró, a képernyő rezegtetésével generálja a hangot a készülék telefonálás közben. Az ujjlenyomat-olvasó szintén a kijelzőbe került, ezen kívül pedig használható még feloldásra a fejlett 3D-s arcfelismerő is, ami a széles notch-ba rejtett szenzorok révén válik lehetségessé.

A gyártó vadonatúj, 7 nm-es Kirin 990 chipjét szerelték a mobilba 8 magos processzorral, 16 magos Mali-G76 GPU-val és az új Da Vinci architektúrára épülő Dual NPU-val, ami a mesterséges intelligenciával kapcsolatos számításokat végzi. RAM-ból 8 GB áll rendelkezésre, belső tárhelyből pedig 128 vagy 256 GB-ot kapunk. Van bővítési lehetőség is, de ehhez csak a Huawei saját NM memóriakártyája használható, MicroSD nem.

Nem esett még szó a kamerákról, amik szintén elég ütősek lettek. Kezdjük mindjárt azzal, hogy két darab nagyméretű, 40 MP-es szenzor van a hátlapon, az egyik egy f/1.6-os, széles látószögű megoldás optikai képstabilizátorral, a másik pedig egy ultraszéles látószögű kamera f/1.8-as apertúrával. Más gyártók a fő szenzor mellé gyengébb minőségű kamerákat raknak, itt azonban az ultraszéles látószögű képek is kiválóak lesznek, akár éjszaka is. Ezek mellett van még hátul egy 8 MP-es, f/2.4-es telefotó kamera, ami 3x-os optikai és 30x-os digitális zoomot tesz lehetővé, a negyedik szenzor pedig egy 3D-s mélységérzékelő. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a periszkópos kamerát nem vette át a Huawei a P30 Próból, így a zoom kevésbé lett ütős, más téren azonban sokat fejlődött fotózásban a mobil. Videózás terén szintén van bőven előrelépés, kapunk például 4K@60fps-es videófelvételt, illetve egy extrém lassítást, 720p felbontásban ugyanis 7680fps-re képes a készülék, ami szinte hihetetlenül hangzik, hiszen eddig 960fps volt a maximum a mobiloknál (egyébként ezt is tudja a Mate 30 Pro 1080p felbontás mellett). A szelfikamera sem lett gyenge, egy 32 MP-es, f/2.0-s egység található az előlapon, amihez tartozik egy 3D-s mélységérzékelő szenzor is.

A Huawei nagy figyelmet fordított az aksira is, a Mate 30 Pro ugyanis egy 4500 mAh-s teleppel bír, ami támogatja a 40W-os vezetékes és a 27W-os vezeték nélküli töltést. Ha pedig ez még nem lenne elég, természetesen fordított vezeték nélküli töltés is van, elég csak a készülék hátlapjára tenni a másik eszközt, máris beindul a folyamat, ráadásul itt 3-szorosára nőtt a sebesség az előző generációhoz képest.

A Huawei Mate 30 Pro természetesen Android rendszerrel érkezik, de annak egy nyílt forráskódú verziójával, és persze EMUI 10 felülettel. Szoftveres téren is van bőven újítás, teljesen átszabták és kibővítették például az Always On funkciót, és az egész felület az új Magazine UI elrendezésben pompázik.

És mi a helyzet az 5G támogatással? Amiatt sem kell aggódni, lesz 4G-s és 5G-s változat is a Mate 30 Próból. Összesen egyébként 21 antenna került a mobilra a tökéletes vétel érdekében, és ebből 14 az 5G-re van. További érdekesség, hogy a készülék nyolc különböző 5G hálózati sávot támogat, míg a konkurencia (pl. Samsung) mobiljai csak hármat (az új iPhone-ok meg ugyebár nullát, ezt is kiemelte a Huawei a bemutatón).

Huawei Mate 30

A Mate 30 egy kicsit visszafogottabb, hagyományosabb készülék lett, de persze ez is egy nagyon korrekt csúcskategóriás telefon. Az AMOLED (a gyártó Rigid OLED-nek nevezi) kijelző ezúttal 6,62 colos, továbbra is Full HD+ felbontású (2340×1080), és egy hajlítás nélküli, egyenes panelről van szó. A beépített ujjlenyomat-olvasót persze azért megkapjuk itt is, a notch pedig kisebb lett, mint a Pro verziónál.

Természetesen itt is adott a bivalyerős Kirin 990 chip, amihez változattól függően 6 vagy 8 GB RAM tartozik, a belső tárhely pedig 128 GB-os. Az IP68-as vízállóságról sajnos le kell mondanunk, a sima Mate 30 csak por- és cseppálló az IP53-as minősítés szerint. Cserébe viszont megmaradt a jack csatlakozó, ellentétben a Pro modellel.

Négy helyett itt “csak” három kamera került a hátlapra. A fő érzékelő itt is 40 MP-es, f/1.6 a rekeszértéke és kapott OIS-t. Ehhez jön egy 16 MP-es ultraszéles látószögű kamera, valamint egy 8 MP-es telefotó kamera, utóbbi 3x-os optikai zoomra képes, mint a Pro modell esetében. Az egységes dizájn miatt egyébként itt is van egy negyedik szenzor a hátul, ám ez csak egy lézeres érzékelő az autofókuszhoz. A szelfikamera pedig 24 MP-es, és f/2.0 a rekeszértéke.

Az akkumulátor kapacitása ezúttal 4200 mAh, és megkapjuk ugyanazokat a gyorstöltési technológiákat, mint a Pro változatnál, vagyis vezetékkel 40W, vezeték nélkül pedig 27W érhető el.

Elérhetőség, árak, Google-szolgáltatások?

A piacra kerülés pontos ideje még nem ismert, illetve azt sem tudni, hogy mely európai országokban lesznek kaphatók a Mate 30 mobilok, egyelőre csak a kínai megjelenésről volt szó. Az árak viszont már megvannak:

  • Huawei Mate 30 6+128GB: 799 euró (~266 ezer Ft)
  • Huawei Mate 30 Pro 8+128GB: 1099 euró (~366 ezer Ft)
  • Huawei Mate 30 Pro 5G 8+256GB: 1199 euró (~399 ezer Ft)
  • Porsche Design Huawei Mate 30 RS 12+512GB: 2095 euró (~697 ezer Ft)

Play Áruház és más Google-appok nem lesznek telefonokon, helyettük a Huawei saját szolgáltatásokat vezet be (Huawei Mobile Services). Az appokat pedig a gyártó saját alkalmazásboltjából, az AppGallery-ből lehet majd letölteni jelen állás szerint.

Frissítés 1: A Huawei magyarországi részlegének sajtóközleményéből sem derült ki sok a megjelenésről: “A Mate 30 Pro, valamint a Mate 30 4G és 5G kialakításban, Smaragdzöld, Galaktikus szürke, Kozmikus Lila, valamint Éjfekete színekben, illetve különleges vegán bőr borítással Erdei Zöld és Napfelkelte változatokban érkeznek a boltok polcaira. A készülékek magyarországi elérhetőségéről egyelőre nincs információ.”

A cikket folyamatosan frissítjük, amint kiderülnek újabb részletek…

Forrás: Huawei

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid