A Huawei a tiltás ellenére is beelőzte az Apple-t 2019-ben

0

Mostanában kikerült az internetre néhány elemzés, melyek szerint a Huawei éves szinten átvette az Apple második helyét a globális okostelefon-piacon. Az ilyesmi akkor kezd igazán izgalmas és autentikus lenni, amikor olyan nagy nevek is megerősítik, mint a Counterpoint Research, szerintük ugyanis valóban ez a helyzet, és míg az almás vállalat 200 millió eladott okostelefont tudott értékesíteni a tavalyi év során, addig a Huawei majdnem 240 millió mobilon adott túl. 

Az elemzők arra jutottak, hogy 2019-ben az üzletpolitika változtatása bizonyos cégeknek nagyon jót tett, jelen esetben pedig arra kell gondolni, hogy a gyártók sokkal inkább fókuszáltak az “olcsóbb” készülékekre. A Samsung a Galaxy A és M szériával tudott tarolni, míg az Apple a valamivel megfizethetőbb iPhone 11 modellje révén ért el sikereket. Sőt, a nem Pro kiszerelés tette lehetővé, hogy az Apple megelőzze a Samsungot a tavalyi év utolsó negyedében, és abban az időszakban meg is szerezték az első helyet.

Viszont az éves összesítésben az Apple csak a harmadik lett, a Huawei vitte el a második helyezést, a Samsung pedig továbbra is az élen van a Counterpoint elemzése szerint. Más szóval hiába a tiltás, az Egyesült Államok minden erőfeszítése, a kínai gyártó továbbra is a toppon van, és ezt a becslések is megerősíti. Ebben persze nagy szerepe van a kínai piacnak, amiről itt írtunk bővebben.

Szintén az érdekesebb fejlemények közé tartozik, hogy az Oppo égisze alatt tevékenykedő Realme bekerült az első 10 okostelefon-gyártó közé, ugyanis 483 százalékos növekedésre voltak képesek az eladásokat illetően. A Xiaomi is ott van az élen, ők többek között Indiában arattak óriási sikereket, de ha emlékeztek korábbi cikkeinkre, akkor tudjátok, hogy Európában szintén rendkívüli népszerűségre tettek szert az elmúlt időszakban.

További érdekesség, hogy az 5G mobilok nagyjából az 1 százalékát tették ki annak az 1,486 milliárd okostelefonnak, ami 2019-ben gazdára talált. Idén azonban teljesen más lesz a helyzet a Counterpoint elemzői szerint 2020-ban már a 18%-ot is elérheti az 5G-s készülékek aránya.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid