A Huawei is változtatott a hajlítható mobilján, fotókon az új Mate X

0

A Samsunghoz hasonlóan a Huawei is elhalasztotta a hajlítható mobiljának megjelenését, és az így nyert időt arra használták fel, hogy tökéletesítsék a készüléket. Most valaki le is fotózta az újdonságot, így fény derült pár változtatásra is.

Mondhatnánk, hogy “kiszivárgott” az új Mate X, de aligha véletlenről van szó, ugyanis a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője kezében kapták lencsevégre az eszközt, aki jól láthatóan büszkén mutogatja azt. A fotók egyébként egy reptéren készültek, nézzük is meg őket!

A készüléken jól látható a “Not for sale” felirat, tehát egy prototípusról van szó, de minden bizonnyal ez már közel áll a végleges kiadáshoz, amit majd később meg is lehet vásárolni. A régebben kiadott képekhez képest feltűnik néhány különbség, például megnőtt a kamerák száma.

Tripla kamera helyett már négy szenzor figyel a készüléken, továbbá a bekapcsoló gombot is lecserélték egy jóval nagyobbra, ami világít is. Ezek mellett persze minden bizonnyal akadnak nem látható változások is, de ezekről egyelőre nincs infónk.

A legutóbbi hírek szerint szeptemberben jelenik meg a Huawei Mate X, és a Samsung Galaxy Foldot is ekkorra várjuk, szóval komoly versenynek nézünk elébe.

Forrás: Huawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid