A Huawei vezetője szerint ők és az Apple vezetnék a piacot, ha nincsenek a tiltások, a Samsung pedig sehol nem lenne

0

A Huawei egyik vezetője nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ha nem lettek volna az amerikai kereskedelmi tiltások, amelyeket a gyártó jelen pillanatig nyög, akkor a cége és az Apple lenne az okostelefonos piac élén. Richard Yu a Samsungot túl kicsi gyártónak tartja ahhoz, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén is tartani tudnák a lépést. 

Hihetetlen, de már három éve sújtják a kereskedelmi szankciók a Huaweit, amelynek így nincs hozzáférése semmilyen amerikai eredetű, fejlesztésű szabadalomhoz, ez pedig közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a gyártó a stabil második helyről lecsússzon, habár a koronavírus-járvány idején egy rövid időre még az élre tudtak kerülni. A Huawei egyik vezető munkatársa felvetett néhány “mi lett volna ha” gondolatot egy autóipari fórumon.

“Ha nem lett volna az USA beavatkozása, és nem nyomtak volna el bennünket, akkor a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártói a Huawei és az Apple lenne. Nem vagyok túl szerény, de ma ez lenne az eredmény.”

Richard Yu nem csak ezt mondta, hanem azt is, hogy ebben a számukra ideális állapotban a Samsung sem volna tényező.

“A többiek kis gyártók (lennének), velük együtt a Samsung is, amelynek (készülékeit) elsősorban az amerikai és a dél-koreai piacon lehetne értékesíteni. “

Ezzel toldotta mondanivalóját a rangos úriember, habár azt érdemes megjegyezni, hogy a nyilatkozatának egy gépi fordítású verzióját használták a források. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy 2019-ben, mielőtt érvénybe léptek volna a Trump-kabinet tiltásai – amelyeket az új elnök sem vont vissza -,  a Samsung volt a vezető gyártó a telefonos piacon, még ha őket tényleg a Huawei és az Apple követte is. Akkoriban a Huawei állítólag 50 százalékos éves növekedéssel számolhatott, és nyilvánosan kihirdetett céljuk volt, hogy megelőzzék a Samsungot, és átvegyék tőlük a vezető pozíciót.

Az óriási ambíciók ellenére nem mondhatnánk, hogy a Samsung egy “csekély” gyártó lett volna bármikor is az elmúlt évek során, és valószínűleg a Huawei esetleges élre törését követően is ott lett volna a legnagyobb játékosok között.

Nyilván nem érdemes túl sokat filozofálni azon, hogy mi lett volna, ha nincsenek tiltások. Jelenleg a Huawei csak a töredékét birtokolja korábbi piaci pozíciójának, és bár vannak remek termékeik, ameddig a tiltások tartanak, vélhetően nem sok esélyük van a közeljövőben újra az élre törni. Szerintetek igaza van a cégvezetőnek? Ők lennének most a topon?

Forrás:  AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid