A Huaweijel trollkodik a Samsung brit szárnya

0

A legutóbbi becslések szerint a Huawei a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója, de idén áprilisban egy rövid ideig az első helyet is magáénak tudhatta. A siker azonban ideiglenes, hiszen mióta elveszítették a hozzáférést a Google Szolgáltatásokhoz, azóta a nyugati piacokon visszaesett az érdeklődés a készülékeik iránt, ez pedig előnyös helyzetbe juttatta a konkurenseket. Az ellenlábasok között olyan is akad, ami nem fél nyíltan kihasználni ezt.

A Samsung brit szárnya nemrégiben azt reklámozta, hogy aki új Huawei telefont vesz, annak le kell mondania a Google Térképről, ezért válasszák inkább a Galaxy Note 20 Ultrát. Egész pontosan a következő kérdést tették fel: Hogyan frissítesz a legújabb Huawei telefonra anélkül, hogy elveszítenéd a Google Térképet?

 

Így első olvasatra nem is rossz az általuk meghirdetett akció, amelyben akár 350 fontért (~138 ezer Ft) is beszámítják a régebbi Huawei telefonokat, amennyiben valaki egy Samsung Galaxy Note 20 Ultra mellett dönt. Ez az összeg egyébként a P30 Próra vonatkozik konkrétan, nyilván egy olcsóbb telefonért kevesebbet adnak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a promóció mennyire sikeres, de az tény, hogy az érdeklődés a Huawei telefonok iránt jócskán megcsappant Európában, és a legújabb elemzések szerint ebből a legtöbbet a Samsung, az Apple és a Xiaomi profitál jelenleg. Az USA kormányának legújabb intézkedései pedig tovább súlyosbíthatják a Huawei helyzetét. A gyártó ugyanis sok esetben már csak a felhalmozott alkatrész készletekkel számolhat, mivel szeptember 15-étől újabb fontos beszállítókat tiltottak el tőlük.

Te lecserélnéd a Huawei mobilod egy Samsungra?

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid