“Hülyebiztos” lett a Galaxy S23 Ultra S Pen tárolója

0

Bár a legtöbbek számára valószínűleg egyértelmű, hogy milyen irányba kell behelyezni az S Pent a Samsung csúcsmobiljába, biztos akadnak páran, akik elrontják. Számukra jó hír, hogy ezzel nem tesznek kárt a készülékben és a tollban sem.

Korántsem magától értetődő a biztonságos kialakítás, korábban ugyanis voltak ebből problémák. A Galaxy Note 5 esetében maradandó károsodást okozott az S Pen fordítva történő behelyezése. A toll nem jött ki többet a helyéről sérülés nélkül. Később a Galaxy Note 7-nél orvosolták ezt, de a fejlesztést beárnyékolták az akkumulátorral kapcsolatos problémák, amik miatt vissza is kellett hívni a telefont.

Azóta a Samsung úgy alakítja ki az S Pen tárolóját, hogy csak egy irányba lehessen behelyezni a tollat. Ha fordítva próbáljuk, akkor csak minimálisan megy be a helyére, utána megakad. A Note mobilokból ezt a megoldást átvitték az Galaxy S széria tollal ellátott tagjaiba, és szerencsére a Galaxy S23 Ultra esetében sem kell emiatt aggódni.

A korábbi évekkel ellentétben egyébként idén nem igazán kapott semmilyen fejlesztést az S Pen, nagyjából ugyanazt tudja, mint az S22 Ultra esetében. Ez persze egyáltalán nem probléma, hiszen a tavalyi modellnél már eléggé kimaxolták a toll képességeit.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid