Idén már az iPhone-ok is kameralyukas kijelzővel jöhetnek

0

Az Apple jóval ritkábban változtat a telefonjai külalakján, mint más gyártók, úgy vannak vele, hogy ami bevált, azt nem érdemes bolygatni. Éppen ezért már jó ideje vannak notchos iPhone-ok, idén azonban valami újdonsággal készül az almás vállalat.

Több megbízható forrás is megerősítette, hogy az idén érkező iPhone 14 széria esetében bevezetik a kameralyukas kijelzőt. A pontos részletek még nem ismertek, de nagy valószínűséggel a Pro és a Pro Max modell kapja meg az új kialakítást, míg a két olcsóbb kiadás esetében maradhat a notch.

A hírek szerint az Apple-nek úgy sikerül megszabadulnia a kijelzőbe benyúló nagyméretű notchtól, hogy az arcfelismeréshez használt szenzorok egy részét a kijelző alá építik be, hasonlóképpen ahhoz, ahogy más gyártók a szelfikamerával próbálkoznak.

Csak egy korai koncepció

Az egyik nemrég érkezett jelentés szerint azonban nem egy apró kameralyuk lesz az iPhone 14 Pro és Pro Max mobilokon, hanem egy szélesebb, pirula alakú megoldás. Ezt viszont más források egyelőre nem erősítették meg, így még lehet benne reménykedni, hogy egy valamivel szolidabb kialakítást tesz le az asztalra az Apple.

A kameralyuk egyébként egy viszonylag bevált, elfogadható alternatívája a notchnak, az első ilyen telefonok 2018 decemberében jelentek meg. A Samsung Galaxy A8s, a Huawei Nova 4 és a Honor View 20 után számos androidos készülék vette át ezt a megoldást, és manapság már teljesen általánosnak számít. Ez mindaddig így lesz, amíg el nem terjednek a kijelző alá épített kamerás készülékek.

Via, via2

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid