Így ellenőrizd le, hogy érinti-e a mobilodat az utóbbi idők legveszélyesebb Android hibája

10

Nemrég részletesebben is beszámoltunk az egyik legdurvább hibáról, amit eddig az Androidban találtak. Becslések alapján ez a felhasználók 95%-át érinti, és lehetővé teszi, hogy egyetlen üzenettel átvegyék a mobilunk feletti irányítást anélkül, hogy egyáltalán hozzáérnénk.

A probléma az Android beépített médialejátszójában van (Stagefright), és lehetővé teszi, hogy a támadó egyetlen MMS-sel ártalmas kódot futtasson le a kiszemelt készüléken. A legnagyobb gond pedig az, hogy a Hangouts (a legtöbb Androidos eszközön ez kezeli az üzeneteket alapértelmezetten) anélkül elkezdi feldolgozni az üzenet tartalmát, hogy megnyitnánk azt, így akár álmunkban is feltörhetik a mobilunkat. Miután a támadó átvette az irányítást, könnyedén eltakaríthat maga után, és az egészből észre sem veszünk semmit.

A hibát a mobilos adatbiztonságra szakosodott Zimperium fedezte fel, akik most ki is adtak egy alkalmazást, amivel leellenőrizhetjük, hogy a készülékünket érinti-e a sebezhetőség. Az app egyébként magát a hibát nem javítja, ez a Google, illetve a mobilgyártók feladata lenne, de egyelőre csak nagyon kevés készülék kapta meg az ehhez szükséges frissítést.

stagefright-detector

Ha hasonlót látsz, akkor gond van!

Az alkalmazás teljesen ingyenesen letölthető a Play Áruházból, érdemes rászánni fél percet, és lefuttatni.

És akkor most jöjjön a lényeg! Nézzük, hogy mit tehetsz, ha a te mobilodban is megtalálható a hiba.

Ugyebár a legnagyobb gond azzal van, hogy a Hangouts automatikusan betölti a beérkezett MMS-eket a háttérben. Ezt szerencsére le lehet tiltani a program beállításainál, vagy az is jó megoldás lehet, ha egy másik appot használunk az üzenetek kezelésére. Ezek mellett pedig természetesen nem szabad megnyitni a gyanús MMS-eket.

Gizmondo

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid