Így hívja a Google az Android 9.0-t

1

A Google már javában dolgozik az új Android 9.0-n, és most egy belsős dokumentumból kiderült, hogy hogyan hívják a friss verziót.

A keresőóriás egyelőre Android Pi néven fejleszti a robotos rendszer következő verzióját, de ez természetesen csak egy belső kódnév, a végleges elnevezés valamilyen P betűs édességtől származik majd. Ez lehet Peanut, Pancake, Popsicle, de rengeteg más lehetőség is van.

Egyelőre kevés konkrétumot tudni a 9.0-s Androidról, de az eddigi pletykák szerint számítani lehet továbbfejlesztett widgetekre, illetve a kép a képben módot kiterjeszthetik akár az összes alkalmazásra is, vagyis bármit lehet majd kisebb ablakban futtatni.

Az Android 9 végleges kiadása valamikor augusztusban érkezhet, de már jóval korábban, valamikor tavasszal bejelentheti a Google a főbb újításokat, és több előzetes verzióra is számítani lehet, akárcsak tavaly az Android 8.0 esetében.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid