Így néz ki belülről a Huawei Pura 70 Ultra visszahúzható kamerája

0

A múlt héten debütált a Huawei Pura 70 széria, amelynek élén a Pura 70 Ultra áll. A csúcskategóriás okostelefont a WekiHome YouTube-csatorna videósa nemrég ízekre szedte, és feltárta előttünk annak rejtett szegleteit.

A felvétel kínai nyelven van, így érdemes bekapcsolni a feliratokat, majd az automatikus fordítást is, ha szeretnénk érteni bármit is abból, ami elhangzik a felvétel során. Ha nem teszünk, akkor sem történik tragédia, mivel a látottak magukért beszélnek.

A Huawei Pura 70 szétszerelése hátulról kezdődik, először a hátlapot kell eltávolítani, ehhez szükségünk van némi hő alkalmazására, ugyanis ezúttal is ragasztó tartja a hátoldalt. Mihelyst feltárul a Huawei Pura 70 Ultra, teljes egészében látható az elsődleges kamerát behúzó mechanizmus. Ez a készülék az első, amelybe mozgó lencsés főkamerát építettek úgy, hogy közben IP68 védelemmel is rendelkezik. A léptetőmotorra még egy kis habot is applikáltak, ami csökkenti a működés közben keletkező zajt.

A behúzható kialakítást és a vízállóságot együtt az teszi lehetővé, hogy a lencsetakaró teleszkópos része igen komoly tömítést kapott. A Huawei azért alkalmazza ezt a megoldást, hogy a készülék vékonyabb legyen, mint más 1 colos szenzorral szerelt versenytársak, már amikor nem használjuk a fő kamerát, természetesen. Az sem hátrányos, hogy amikor a okostelefon mozgásban van, netán rázkódik, sokkal kevésbé zörög, mint egy hasonló, 1 hüvelykes érzékelővel szerelt modell. Ha gyorsan felkapod a mobilt az asztalról, és zsebre vágod, nem hallasz majd mindenféle ijesztő hangokat.

A videóban láthatjuk a szenzorváltós optikai képstabilizátort is, illetve azt, hogy minden kamera hátlapján hőelvezető anyagok találhatók, amelyek közvetlenül a nagy gőzkamrás hűtéshez csatlakoznak. A hűtés fő feladata természetesen az okostelefont meghajtó Kirin 9010 lapkakészlet által termelt hő féken tartása. A lapkakészlet egyébként az AnTuTu benchmarkban nagyjából a Snapdragon 888 és a Dimensity 8200 szintjét hozza teljesítmény tekintetében.

A videóban az is kiderül, hogy az okostelefon gyártásakor használt hangszórók megegyeznek azokkal, amelyeket a Mate 60 Pro esetében alkalmaztak, míg a rezgőmotor valamivel kisebb méretű. Az akkumulátor maximális töltési sebessége 88,3 watt, a teljes töltés 0-ról 100%-ra 37 percig tart.

A megjelenítő gyártásáért a BOE felel, a panelt Kunlun üveggel borítják, hogy az védett legyen a fizikai behatásoktól. A maximális fényerő 600 nit kézi üzemmódban és 1242 nit a nagy fényerejű mód bekapcsolását követően. A még hatékonyabb hőelvezetés érdekében a képernyő belső oldalára egy rézből öntött lemezt szereltek, ami teljes egészében lefedi a panelt.

Forrás: WekiHome

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid