Így nézhet ki a Redmi K50 Pro

0

A háttérben már zajlanak a Redmi K50 készülékekkel kapcsolatos utolsó simítások, az okostelefonok ugyanis még február vége előtt bemutatkozhatnak a nagyérdemű előtt. A hamarosan sorra kerülő bejelentést némileg megerősíti az a napvilágra került kép, amelyen állítólag a Redmi K50 Pro látható.

A renderelt kép publikálását követően néhány órával olyan fotók is megjelentek a világhálón, amelyeken a mobilhoz, illetve az alapmodellhez, vagyis a Redmi K50-hez készített tokok láthatók. Nagy különbség nincs a kétféle tartozék között, viszont a Pro modell esetében mintha nagyobb lenne a kameradudor.

A minap még az is napvilágra került, hogy a Redmi mennyit kérhet majd az újdonságokért. Az alapmodell, amelynek burkolata alatt Qualcomm Snapdragon 870 végezheti a számításokat, állítólag 314 dollárral egyenértékű jüanba fog kerülni. A Pro modell lelke a korábban még nem használt, sőt, igazából még be sem mutatott Dimensity 8000 lehet – ezt a készüléket 424 dollárnak megfelelő indulóáron vesztegeti majd a Xiaomi márkája.

A Redmi K50 Pro+ burkolata alá MediaTek Dimensity 9000 lapkakészlet kerülhet, amely némileg komolyabb teljesítménnyel kecsegtet, így az 518 dollár körüli vételár teljesen érthető. A Redmi K50 modellek közül a legdrágább a K50 Gaming Edition lehet, ezt a kiadást már a Snapdragon 8 Gen 1 processzor hajthatja. A legnagyobb teljesítménnyel rendelkező modell 550 dolláros áron kerülhet forgalomba. Mondanunk sem kell, ezek a lehetséges árak Kínára vonatkoznak, az okostelefonok globális variánsai – amennyiben lesznek ilyenek – teljesen eltérő árazással rendelkezhetnek majd.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid