Ilyen lehet az első kijelző mögé épített kamerás Xiaomi telefon

0

A Xiaomi már javában dolgozik az első olyan mobilján, aminek kijelzőbe épített kamerája van, és minden bizonnyal a készülék még idén megjelenik. Nemrég ráadásul levédetett a vállalat néhány ezzel kapcsolatos tervet, amelyekről renderképek is készültek, így már arról is lehet némi sejtésünk, hogy hogyan fest majd az újdonság.

Alapvetően két lehetőség van a kamera elhelyezésére, vagy középen lesz a szenzor, vagy pedig a bal felső sarok közelében, ez látható az alábbi ábrán, ami a Xiaomitól származik, és nemrég került nyilvánosságra.

A telefon kerete nagyon vékony, leginkább a Mi MIX sorozatot idézi, vagy a Redmi K20/Mi 9T szériát. Hogy még jobb képet alkothassunk az újdonságról, a LetsGoDigital csapata készített két igen mutatós renderképet a fenti tervek alapján:

A hangsúly most az előlapon van, a hátlapi kamerák elrendezése korántsem biztos, hogy ilyen lesz, de azt meg kell hagyni, hogy nem mindennapi látványt nyújtana egy ilyen készülék.

Egyébként jó esély van rá, hogy a szóban forgó telefon a Mi MIX 4 lesz, vannak már jelek az új csúcsmodell érkezésére, ami valamikor az év második felében várható.

Forrás: LetsGoDigital, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid