Ilyen lesz a Samsung Galaxy S11?

0

Bár a Samsung következő csúcsmobiljának bemutatója még kicsit odébb van, a fejlesztés már javában folyik, és egész jó elképzelések vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen dizájnra számíthatunk.

Gyakran készülnek olyan koncepciók, amelyeknek nem feltétlenül van valóságalapja, az alábbi renderképek azonban egyáltalán nem légből kapottak. Maga a Samsung védetett le egy ilyen formatervet nemrég, a szabadalmi dokumentumok itt meg is tekinthetők, ha valakit érdekel. Ezekben egy teljesen keret nélkül, mind a négy szélén hajlított kijelzővel ellátott okostelefon látható, és a LetsGoDigital csapata a tervrajzok alapján készített pár igen látványos rendert.

Jogos kérdés, hogy hol a szelfikamera. Nos, ez minden bizonnyal már a kijelző mögé lesz elrejtve, és csak akkor fog látszódni, amikor használatban van. Az Oppo, valamint a Xiaomi is mutatott már be ilyen technológiát, és a Samsung is évek óta fejleszti, tehát nem megvalósíthatatlan a dolog.

Persze attól, hogy a Samsung levédet egy dizájnt, még nem biztos, hogy használni is fogja, de egyértelműen ebbe az irányba tart a fejlődés, tehát egyáltalán nem elrugaszkodottak a képek. Esetleg még az lehetséges, hogy nem készülnek el időben a fejlesztéssel, és csak egy későbbi csúcsmobil esetében valósul meg ez a forma, de nem kizárt, hogy már az S10 utódai ilyenek lesznek.

Egyébként egy másik érdekes fejlesztést is szabadalmaztatott a Samsung, ami ugyanehhez a mobilhoz kapcsolódik. Egy dokkoló keretről van szó, amibe be kell helyezni a készüléket, és így az képes lesz valamilyen módon holografikus információk megjelenítésére. Ennek köszönhetően távolabbról is láthatjuk majd az értesítéseket és egyéb fontosabb információkat, miközben a készülék például az asztalon hever.

Bár már többször leírtuk, nem árt ismét megjegyezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Galaxy S11 néven jön az új Samsung csúcsmobil, sőt, ennek igen kicsi az esélye. Nagy valószínűséggel egy új szériát indít jövőre a gyártó, ami kiválthatja a Galaxy S és a Note vonalat is, ám egyelőre jobb híján csak így tudunk hivatkozni a mobilra. (Bár ha a fenti dizájn valósul meg, akkor azzal elég nehéz lesz megoldani, hogy legyen helye az S Pennek.)

Végül adott a kérdés: te örülnél, ha így nézni ki a Samsung soron következő zászlóshajója?

LetsGoDigital

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid