Ilyen lehet a Samsung Galaxy X felhasználói felülete

2

Egy párszor már volt szerencsénk írni a Samsung hajlítható okostelefonjáról, vagyis a Galaxy X készülékről. De hogy pontosan miként fog festeni a szerkezet, arról még nem tudtunk érdemben tudósítani. Az alább részletezett szabadalmi dokumentum viszont talán enged majd némi betekintést a különleges okosmobil működésébe.

A szabadalmat a Samsung jelentette be, és a hozzátartozó ábrákon remekül ki lehet venni mire lesz használható a Galaxy X speciális megjelenítője. Például lehetséges lesz két alkalmazás egyidejű használata két teljes képernyőn. A lehetőség működik fektetett és állított nézetben is, a megoldást pedig vehetjük az osztott képernyős multitaszking felsőfokának is.

A másik üzemmód a Nintendo 3DS felhasználók számára lehet ismerős, ahol az adott játék a képernyő különböző részeit, illetve jobban mondva a képernyőket használja ki. Ennek a funkciónak a használhatóságához a Samsung saját API-jaira lesz szükség, az Android ugyanis nem támogatja natívan az ilyen fícsöröket.

A nemrég útjára indított ZTE Axon M amúgy hasonló tulajdonságokkal és opciókkal rendelkezik, csekkoljátok le, ha eddig nem tettétek volna. A Samsung arra az eshetőségre is érdekes dolgokat talált ki, ha netán a telefon össze lenne csukva. A második kijelző például mutathatja annak a könyvnek a borítóját, amit éppen olvasunk, így a valódi kötetek forgatásához hasonló élményben részesülhetünk. Továbbá láthatja mindenki, hogy mit olvasol, és talán leszólít életed hasonló érdeklődésű szerelme a metrón, ki tudja. :)

A szokásos kis szöveggel zárjuk az írást: nem érdemes ebből semmit készpénznek venni, hiszen a végleges termék akár teljesen más lehet. Ez csak egy szabadalom, ami még semmit sem jelent, és a korábbi információk arra utalnak, hogy nem két különálló kijelző lesz a Samsung új készülékében, hanem egy nagyobb, amit ketté lehet majd hajtani.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid