Ilyen lesz a kijelző alá épített kamerás ZTE Axon 40 Ultra

0

A ZTE az egyik úttörője a teljesen notch- és kameralyuk-mentes, kijelző alá épített kamerával szerelt mobiloknak, és idén már a harmadik generációval fognak előrukkolni. Az Axon 40 Ultra egy az elődeinél jóval fejlettebb és kiforrottabb technológiával debütálhat, és most egy valódinak tűnő sajtókép a telefon kinézetét is lebuktatta.

A 2020-ban megjelent ZTE Axon 20 5G volt a világ első telefonja kijelző alá épített “láthatatlan” kamerával, majd tavaly megérkezett a folytatás is Axon 30 5G néven. A technológia kiforratlanága miatt akkor az Ultra modell még egy hagyományosabb, kameralyukas kijelzőt kapott, a hamarosan érkező Axon 40 Ultra viszont állítólag már egyesítheti a csúcskategóriás hardvert és a kijelző alá szerelt szelfikamerát.

Az újdonságról nemrég egy állítólagos sajtókép került napvilágra, így nézhet ki a készülék:

A hajlított kijelzőn semmiféle notch vagy kameralyuk nem látszik, így szinte biztosra vehető, hogy a panel alatt lesz a szenzor, ami egy jóval fejlettebb megoldás lehet, mint amit a korábbi modelleknél használt a ZTE. Ez két dolgot jelenthet, egyrészt jobb minőségű szelfiket készíthetünk majd, másrészt még kevésbé lesz látható a kamera a kijelző alatt.

A ZTE Axon 40 Ultra a hírek szerint QHD+ felbontású AMOLED kijelzővel, Snapdragon 8 Gen 1 processzorral, akár 16 GB RAM-mal és 512 GB UFS 3.1-es tárhellyel, három darab 64 MP-es hátlapi kamerával, 8K videórögzítési lehetőséggel, 5000 mAh-s akkumulátorral, valamint 65 W-os gyorstöltéssel érkezik.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid