Ilyen lett az Android 12 új verziójának kikapcsolási menüje

0

Tagnap megjelent az Android 12 második béta verziója néhány igen fontos újítással, amiket a Google külön ki is emelt, azóta viszont más változtatásokra is bukkanhattak azok, akik már telepítették a friss rendszert. Megújult például a kikapcsolási menü, ráadásul már nem csak a telefon oldalsó gombjával lehet elérni.

A bal oldali képernyőképen látszik az Android 12 most megjelent Beta 2 verziójának a kikapcsolási menüje. A funkciók között nincs nagy meglepetés, elérhető innen a segélyhívás, a kikapcsolás és az újraindítás, de a kinézetet rendesen átszabták, akárcsak a rendszer többi részénél.

Ami viszont még érdekesebb, az a második képernyőképen látszik. A gyorskapcsolók alatt, a Beállítások gomb jobb oldalán megjelent a kikapcsolási menü gombja. Néhány gyártói felületben már volt ilyen, de a stock Androidban eddig nem volt. Az új opció legnagyobb értelme az, hogy ha a fizikai ki- és bekapcsoló gombot úgy állítjuk be, hogy hosszú megnyomásra a Google Asszisztenst indítsa el, akkor marad egy másik lehetőség a telefon kikapcsolási menüjének az elérésére.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a most megjelent béta verzió még nem végleges, a kész kiadásig még változtathat a Google. 

Az Android 12 Beta 2 további újításairól itt írtunk.

Források: AndroidPolice 1, 2

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid