Hasznos újításokat hozott az Android 12 második béta verziója

0

A tervek szerint halad az Android 12 fejlesztése, illetve tesztelése, és ennek megfelelően most megérkezett a második béta verzió, ami hozott pár hasznos és látványos újítást.

Az Android 12 Beta 2 már tölthető a támogatott Pixel telefonokra, de ehhez az kell, hogy jelentkezzen a tulajdonos a béta programba, legalábbis ekkor fog OTA-n keresztül frissülni a mobil. Máskülönben marad a manuális telepítés lehetősége a Google oldaláról letöltött képfájlok használatával.

Még két béta verzió lesz ezután, majd valamikor augusztus végén vagy szeptemberben jön az Android 12 kész, végleges kiadása.

Most pedig nézzünk meg néhányat az Android 12 Beta 2 kiemelt újításai közül (ezek egy részét már a múlt havi eseményen bejelentették, de a Beta 1-be még nem kerültek bele)!

Privacy Dashboard, azaz adatvédelmi irányítópult

Ez egy olyan hely lesz, ahol egyértelműen látjuk, hogy milyen appok milyen erőforrásokat használnak, időrendben visszakövethető lesz például, hogy mik fértek hozzá a helyzetünkhöz, a kameránkhoz, a mikrofonunkhoz, stb. Ha pedig illetéktelen hozzáférést veszünk észre, akkor azonnal tudjuk tiltani az adott programot.

Privacy Indicators, vagyis adatvédelmi jelzések

Nyilván nem fogjuk napi szinten figyelni a fentebb ismertetett irányítópultot, ezért a Google egy látványosabb módját is bevezeti annak, hogy tisztában legyünk az alkalmazások privát szféránkhoz való hozzáférésével. Ha egy app használja például a mikrofont vagy a kamerát, akkor a telefon jobb felső sarkában megjelenik egy jelzés, így nem fognak tudni titokban lehallgatni vagy megfigyelni minket.

Vágólap védelme

Lesz egy újfajta értesítés, ami arra szolgál, hogy jelezze számunkra, hogy valamelyik app beolvasta a vágólapunk tartalmát. Ez azért lehet fontos, mert sokszor érzékeny adatokat tartalmazó szövegeket másolunk a telefonunkon (pl. jelszavak, bankszámlaszámok, azonosítók, stb.), és ezek a tudtunk nélkül rossz kezekbe kerülhetnek.

Internet Panel

Ez egy újfajta vezérlőpanel, ami az internettel kapcsolatos beállításokat tartalmazza. Gyakorlatilag összesíti a WiFi-vel és a mobilnettel kapcsolatos opciókat, így egy helyen érhetjük el ezeket, könnyebb lesz közöttük váltani.

Ez persze még messze nem az összes újítás, csak most kezdtek frissülni a mobilok, még folyamatban van a második béta “felfedezése”.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid