Itt az Amazon Fire Phone!

1

Végre lelepleződött az Amazon első mobilja, ami egyszerűen csak a Fire Phone nevet kapta. Hardver tekintetében kicsit elmarad a készülék a jelenlegi csúcsmobiloktól, de rengeteg egyéb újítás van, amiket eddig még egyetlen telefonban sem láthattunk.

A korábbi pletykáknak megfelelően egy 4,7 colos 720p-s kijelzőt kapunk, ami elsőre átlagosnak hangzik, de kiemelkedő fényerővel (590nit) bír, és olyan technológiával készült, ami csökkenti a tükröződést. Elöl és hátul is Gorilla Glass 3 borítja a készüléket, azaz a karcok miatt nem kell aggódnunk, oldalt pedig egy gumírozott sáv fut végig alumínium gombokkal.

Amazon-Fire-2

A processzor egy négymagos 2.2GHz-es darab, a grafikáért az Andreno 330-as GPU felel, RAM-ból pedig 2GB-ot kapunk. Ez egy elég komoly hardvert összességében, ha pedig figyelembe vesszük azt is, hogy nem túl magas a készülék felbontása, akkor sokkal erősebb, mint amire bármikor is szükségünk lehet.

Amazon-Fire-processzor

Fényképezés terén sem vall szégyent az Amazon Fire mobil, hiszen egy 13 megapixeles hátlapi kamerát kapunk f/2.0-ás lencsékkel és optikai képstabilizátorral. Ez kifejezetten jó képeket készít még rossz fényviszonyok között is, ha pedig videózásra kerülne a sor, akkor maximum 1080p-s felbontásban van erre lehetőség.

feature-camera

Van külön kamera gomb is a készüléken, amivel gyorsabban lehet előhívni ezt a funkciót, és a képek készítésénél is jól jön. Ráadásként pedig az Amazon korlátlan felhő alapú tárhelyet biztosít a fotóink számára.

Amazon-Fire-camera-button

Fontos kérdés még az üzemidő, de az Amazon szerint ezzel sem lesz gond, hiszen a Fire mobil akár 285 óra készenléti időt, 22 óra beszélgetési időt, 65 óra zenehallgatást, vagy 11 óra filmezést biztosít egyetlen feltöltéssel.

Amazon-Fire-back

Még nem volt szó a legmenőbb újításról, ami nem más, mint a különleges 3D-s kezelőfelület. Korábban volt már néhány 3D-s kijelzővel rendelkező mobil, de az Amazon Fire teljesen más. A Dynamic Perspective technológia azon alapul, hogy a készülék folyamatosan figyeli a fejünk helyzetét, mozgását, és annak megfelelően állítja elő a képet, hogy honnan nézzük a kijelzőt. Ezt négy darab előlepi kamera segíti, amik mind 120 fokos látószöggel és infravörös érzékelővel rendelkeznek. Ez a 3D-s élmény csak bizonyos alkalmazásoknál használható, de ott elég látványos. Google Maps-en például több oldalról is megcsodálhatjuk a 3D-s épületeket, és mindezt csak a készülék mozgatásával.

Amazon-Fire-maps-3d

Másra is használható a fejkövető technológia, hiszen rengeteg helyen ezzel oldják meg a navigációt. A galériában vagy e-book olvasásnál például lapozni tudunk a mobil oldalra döntésével, zenehallgatásnál pedig akár a számhoz tartozó szöveget is elő tudjuk hozni.

Az Amazon mobilján a Fire OS 3.5 fut, ami egy Android alapú operációs rendszer. A kinézete erősen át lett szabva, de aki használt már Amazon tabletet, annak ismerős lesz. Az Amazon Fire-t az AT&T-nél lehet majd megvenni viszonylag kedvező áron, mivel itt mindössze 199 dollár lesz a 32GB-os modell ára és 299 dollár a 64GB-os verzióé. Ha azonban szerződés nélkül kellene a mobil, akkor már nem lesz ilyen olcsó, mivel a kisebb modellért is 649 dollárt kérnek az Amazon oldalán.

Engadget

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid