Itt az újabb Facebook-botrány, az Apple és a Samsung is benne van

0

Még javában tombol a Cambridge Analytica-botrány, de máris itt az újabb balhé, amelyben a Facebookon kívül számos nagy techvállalat érintett.

A New York Times friss cikkjében arra világít rá, hogy a Facebook számos mobilgyártónak megengedte, hogy hozzáférjenek a felhasználóik adataihoz. Összesen 60 techvállalatról számolnak be, köztük van például az Apple, az Amazon, a Microsoft, a BlackBerry és a Samsung is.

Úgy néz ki, hogy ezek a gyártók nem csak az egyes felhasználók, hanem az adott userek ismerőseinek adataihoz is hozzáfértek, még akkor is, ha azok kifejezetten tiltották, hogy a Facebook harmadik félnek is kiadja az adatikait. Olyan információkról van szó például, mint a kapcsolati státusz, a vallás, a politikai nézetek, a soron következő események, stb.

Mindez már több, mint 10 éve folyik, azóta tart a gyártók és a Facebook megállapodása, amely eredetileg azért jött létre, hogy az okostelefonok hajnalán a készülékeken elérhetővé tegyenek minél több olyan funkciót, ami a Facebookkal kapcsolatos. A közösségi oldal közleménye szerint minden partnerük aláírt egy megállapodást, hogy másra nem használják fel az adatokat, és nem tudnak visszaélésről, de ez egész biztosan nem fogja lenyugtatni a kedélyeket.

Forrás NYTimes, via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid