Itt a Google Pixel 7a – a középkategória új királya?

0

A Google végre bejelentette új középkategóriás telefonját, a Pixel 7a-t, ami csak minimálisan lett drágább az elődjénél, viszont számos téren hozott jelentős javulást, így kifejezetten jó ajánlatnak tűnik.

A Pixel 7a 499 dolláros áron debütált, ami átszámolva 168 ezer Ft-ot jelent. Hivatalos hazai forgalmazás nem várható, de azért jó eséllyel be lehet majd szerezni a készüléket, ahogy a korábbi Pixel telefonokat is.

Kezdjük a kijelzővel, ami 6,1 colos, OLED panelre épül, Full HD+ felbontású, és a képfrissítés végre 90 Hz-es. A védelemről Gorilla Glass 3 gondoskodik.

A telefon fém keretet és kamerasávot, illetve műanyag hátlapot kapott, a borítása pedig ellenáll a víznek és a pornak az IP67-es minősítés szerint.

A hardverre sem lehet panaszunk, hiszen megkapjuk a tavalyi csúcsmobilokban dolgozó Tensor G2 lapkát, ehhez ráadásul immáron 8 GB RAM kerül, a tárhely pedig 128 GB-os.

A hátlapon található fő kamera felbontása 12 MP-ről 64 MP-re nőtt, ami egyébként egy 1/1,73 colos Quad Bayer szenzort jelent 0,8 µm-es pixelekkel, de összevonás után 1,6 µm-es képpontokat kapunk. Van OIS is, de ami igazán kiemeli a telefont a kategóriából, az a Google szoftvere, a Pixel mobilok ugyanis híresen jó fotókat lőnek még akár gyengébb szenzorral is.

Az ultraszéles kamera 13 MP-es (1,12 µm) és 120°-os, f/2,2 objektívvel rendelkezik, amely Dual Pixel autofókuszt is kapott. Az előlapi kamera szintén 13 MP-re (1,12µm) nőtt, ez fix fókuszú. A hátsó kamera 4K videót tud rögzíteni akár 60fps sebességgel, az előlapi pedig 4K-t maximum 30fps sebességgel.

A Pixel 7a-t egy 4385 mAh kapacitású akkumulátor látja el energiával, ami 18 W-os vezetékes töltést támogat, és most először egy a-szériás Pixel telefonnál a vezeték nélküli töltés is elérhető. Említést érdemel az alul található található USB-C 3.2 Gen 2 port, és természetesen az 5G támogatás is adott.

Összességében nem tűnik egy rossz ajánlatnak a telefon, viszont pont házon belül van egy nagy ellenfele, a tavalyi Pixel 7, ami már nem sokkal drágább.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid