Itt a világ első szénszálas mobilja, nagyon könnyű és vékony lett!

0

Az okostelefonok a legkülönbözőbb anyagokból készülhetnek, az olcsóbb mobilokat műanyag jellemzi, a prémium megoldásokat pedig általában már üveg, fém esetleg kerámia. Eddig még nem volt alkalmunk olyan készülékkel találkozni, ami szénszálas külső borítást kapott volna, ám most ennek is eljött az ideje. Az anyaghasználat egyfelől roppant környezettudatos, másfelől ennek köszönhetően a telefon vékony, könnyű és ellenálló lett. Ismerkedjünk meg a Carbon 1 Mark II (Mk II) készülékkel kicsit közelebbről!

A telefont a berlini Carbon Mobile cég mutatta be, ez tehát a világ első szénszálas borítással bíró okostelefonja. Az elnevezés hátterében az áll, hogy volt eredetileg egy Mark I prototípus, amit végül sosem mutattak be, helyette a koncepción finomított a gyártó, a végeredmény pedig a most leleplezett okostelefon, a Carbon 1 Mark II lett. A ház szénszálas kompozit anyaga nem árnyékolja a rádiójeleket, így lehetővé teszi az egészen vékony és könnyű kialakítást, ami számokkal mérve 125 grammos tömeget és 6,3 mm-es vastagságot jelent. Ráadásul ez egy jóval tartósabb anyag, mint bármi, amit eddig felhasználtak okostelefonok előállítása során.

A Carbon 1 Mark II megjelenítője egy nagyon korrekt AMOLED megoldás Full HD+ felbontással, 6 colos képátlóval. A kijelzőt Gorilla Glass 6 oltalmazza a karcoktól és egyéb fizikai behatásoktól. A készülék belsejébe MediaTek Helio P90 lapkakészlet került, amely mellett 8 GB RAM, valamint 128 GB háttértár teljesít szolgálatot. A telefon hátoldalán duál kamerakészlet virít, amelyet két 16 megapixeles szenzor alkot. Önarcképek készítésére pedig egy 20 megapixeles érzékelő áll majd rendelkezésre. Biometrikus azonosításra a bekapcsoló gombba integrált ujjlenyomat-olvasót lehet használni, amit a telefon oldalán fogunk megtalálni.

A mobil energiaellátását egy meglehetősen csekély, 3050 mAh kapacitású akkumulátor végzi, de nem érdemes üzemidő szempontjából temetni a készülékeket, hiszen a MediaTek új lapkája nem csak erős, de meglehetősen energiatakarékos is. A telep töltése egyébként USB-C porton keresztül történik. A mobil nem meglepő módon Android operációs rendszert futtat, és 800 eurós áron lehet majd beszerezni, viszont csak korlátozott, 2000 példány erejéig. Az újdonság kiszállítása júniusban kezdődik.

Via Gizchina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid