Jön a Xiaomi Mi Band 6, és kiderült pár újítás!

0

A Xiaomi Mi Band széria óriási népszerűségnek örvend, így nem meglepő, hogy a vállalat már dolgozik az új, 2021-es kiadáson. Most le is bukott a Xiaomi Mi Band 6, nézzük, mik derültek ki róla!

Az egyik ismert szivárogtató a Zepp (korábban Amazfit) alkalmazás boncolgatása közben bukkant az új modell nyomaira, amely minden bizonnyal Mi Band 6 néven lát majd napvilágot. A készülék egyelőre “Pangu” kódnéven fut, és kétféle modellszámon is feltűnt, az XMSH16HM a kínai verziót, az XMSH15HM pedig a Global, vagyis nemzetközi modellt takarja. Előbbi NFC-vel érkezik, utóbbi sajnos NFC nélkül, de persze nem kizárt, hogy később lesznek további variánsok.

A forráskódból kiderült, hogy lesz véroxigénszint (SpO2) mérő, valamint Alexa támogatás, a legérdekesebb újítás azonban a beépített GPS-vevő lehet.

Kiszivárgott pár animáció a kezelőfelületből, láthatjuk az új ikonokat, illetve néhány óradizájn is kikerült.

A kijelző a hírek szerint nagyobb lesz, mint az előd esetében (a Mi Band 5 egy 1,1 colos AMOLED panellel jelent meg), illetve jelentősen nőhet az elérhető edzésmódok száma, egész pontosan 30-féle tevékenység monitorozására lehet majd alkalmas a Mi Band 6. Ez 19-cel több, mint a tavalyi modellnél.

További érdekesség, hogy az új Mi Band már gyárilag képes lesz az értesítéseknél a hangulatjelek megjelenítésére.

A Mi Band 5 kínai verzióját tavaly június közepén jelentették be, a Global kiadás pedig egy hónappal később érkezett Mi Smart Band 5 néven. A Mi Band 6 debütálásáról egyelőre nincs hír, de valami hasonló menetrendre lehet számítani most is.

Forrás: Logger, Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid