Jön az első okostelefon 165 Hz-es kijelzővel

0

Már a cím alapján sejthető, hogy egy gamer okostelefon lesz jelen írásunk főszereplője, hiszen a képfrissítés növelése elsősorban az ilyen jellegű készülékek esetében lehet kiemelt cél a gyártók részéről. A legfrissebb információk alapján a jövő héten bemutatásra kerülő Nubia Red Magic 6, vagy annak Pro kiszerelése lehet a legelső okostelefon, amelynek megjelenítője 165 Hz-es képfrissítéssel büszkélkedhet.

Az új értesülés nem valami kóbor szóbeszéd, hanem a brand alelnökétől, Ni Fei-től származik, aki már most azzal dicsekszik, hogy az okostelefon képernyője 144 Hz-nél is folyamatosabb megjelenítésre lesz képes. Az igaz, hogy pontos számot nem mondott, de a jelenlegi spekulációk szerint a Red Magic 6 (Pro) előlapjára 165 Hz-es panel kerül majd az összeszerelés során. A Red Magic mobilok esetében a képfrissítési ráta mindig egy kicsit nőtt az újabb generációk érkeztével, a Red Magic 5G volt például a legelső olyan készülék, amelynek kijelzője 144 Hz-es megjelenítést tudott. Az okostelefon tavaly márciusban debütált, így egyáltalán nem meglepő, hogy az újdonság, tehát a Red Magic 6 ismét emelni készül a lécet.

Egyébként nem csak a kijelző miatt lesz fölöttébb érdekes és egyben vonzó a Nubia újdonsága. Korábbi szivárogtatások alapján már ismert, hogy a telefon burkolata alatt Qualcomm Snapdragon 888 chipset végzi majd a számításokat, és fejlett aktív hűtést, valamint egy 4500 mAh kapacitású akkumulátort is a telefon burkolata alá szerelnek. A Pro kiszerelés belsejében lévő telep ráadásul támogatni fogja a 120 wattos gyorstöltést, amelynek köszönhetően 0-ról 50 százalékra mindössze 5 perc leforgása alatt lehet majd tölteni. Ha minden jól megy, akkor a Red Magic 6 és a Pro verzió társaságában egy okosóra is debütálni fog, ami a Red Magic Watch nevet kapja majd a keresztségben.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid