Jövő héten debütálnak a Vivo hajlítható mobiljai

0

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Vivo X Fold 2 még ebben a hónapban bemutatkozik a nagyérdemű előtt, de most a gyártó hivatalosan is közölte a bemutató jeles napját. A Samsung Galaxy Z Fold modelleket idéző okostelefon nem egyedül érkezik, társa lesz a kínai cég első flip kialakítású hajlítható okostelefonja, az X Flip, illetve egy táblagép is, a Vivo Pad 2.

Az újdonságokat április 20-án fogják leleplezni egy kínai esemény keretein belül, amely “teljes egészében a teljesítmény és a nagy méretű kijelzők” jegyében fog telni – nyilatkozta Huang Tao, a Vivo alelnöke. A kedvcsinálók szerint valamilyen háromdimenziós technológiát is le fognak leplezni, de konkrétumokat nem árultak el.

Talán valami olyasmivel készülnek az ázsiai cégnél, mint amit a ZTE Nubia Pad 3D esetében láthattunk. A kérdéses táblagép képes szemüveg és spéci felszerelések nélkül 3D-s élményt biztosítani, a készüléket először az idei MWC kiállításon láthattuk februárban, de azóta már a forgalmazása is megkezdődött.

A Vivo X Fold 2-t várhatóan egy 8,03 colos hajlítható AMOLED kijelzővel szerelkezik fel, kívülre pedig egy 6,53 hüvelykes, szintén AMOLED panel kerül. Mindkét panel esetében E6 típusú képernyőt alkalmaznak majd. A képernyők alá kerül ujjlenyomat-olvasó is, a készülék meghajtásáért pedig Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet felel majd.

A Vivo X Flipet illetően nem sokat tudni. Állítólag Snapdragon 8+ Gen 1 chipset hajtja, az előlapi kamerája pedig 32 megapixeles fotókat készíthet. Az elsődleges képrögzítő egysége viszont 50 megapixeles lesz, Sony IMX866 szenzorral, valamilyen Zeiss lencse mögött. A fő kamerát optikai képstabilizátorral is felvértezik.

A harmadik érkező egy táblagép lesz, a Vivo Pad 2. A készülék 12,1 colos IPS LCD megjelenítővel, MediaTek Dimensity 9000 chipsettel, valamint méretes, 10 000 mAh kapacitású akkumulátorral indulhat hódító útjára. Egyelőre egyik készülék árazását sem ismerjük, de vélhetően az árakat is megtudjuk majd a bemutató napján.

Arra nem számítunk, hogy szót ejtenek egy esetleges nemzetközi értékesítésről, sőt, annak a szomorú eshetőségnek is komoly a valószínűsége, hogy egyik készülék sem jut ki a kínai határokon kívülre. Persze mi reménykedünk az ellenkezőjében, mert minél többen szorongatják meg a Samsungot a hajlítható mobilok piacán, annál jobb nekünk, vásárlóknak.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid