Jövőre elérhetőek lesznek a Google Play Áruház játékai Windows 10 és 11 rendszerekre

0

Az Idei Game Awards-on kiosztották a legjobb játékoknak járó díjakat, illetve felhívták a figyelmet néhány jövőbeni címre, de ami minket leginkább érdekel, hogy a Google szóvivője tett egy igen érdekes bejelentést. Jövőre a Play Áruházban megtalálható Android játékok natívan támogatni fogják a Windows 10-et és a Windows 11-et. Mivel a Microsoft már megállapodásban van az Amazonnal egy hasonló koncepció ügyében, egyáltalán nem meglepő, hogy a Google is csatlakozott ehhez a törekvéshez, amely a zöld robotos ökoszisztéma alkalmazásait elérhetővé teszi az asztali számítógépekre fejlesztett rendszeren.

A Windows 11 eleve biztosítja bizonyos Android alkalmazások futtatását, mégpedig az Amazon alkalmazásboltján keresztül, ez ugyebár a Microsoft és az Amazon partneri megegyezésének az eredménye.

A Google viszont nem áll össze a redmondi céggel, egyszerűen egy saját, önállóan fejlesztett applikáción keresztül teszik majd lehetővé azt, hogy az Android játékok játszhatók legyenek Windows 10-es és 11-es környezetben. A Google szóvivője nem avatta be a közönséget mélyebben, annyit viszont elárult, hogy játék közben elérhető lesz egyfajta folytonosság, vagyis az egyik platformon megkezdett játékot folytatni lehet majd a másikon.

Nem is hangzik rosszul, igaz? Mész reggel dolgozni a buszon, tolsz egy kis Candy Crush-t telefonon, aztán otthon munka után folytathatod a laptopon vagy az asztali számítógépen, pont ott, ahol abbahagytad.

Játszani jó dolog, de azért Android rendszeren akadnak másfajta alkalmazások is, amelyeknek egyesek örülnének, ha asztali környezetben is futtatni lehetne őket (speciális emulátorok nélkül is). Ilyesmiről a Google munkatársa nem beszélt a díjkiosztón, mindenesetre nem volna rossz, ha ezt az opciót kiterjesztenék más applikáció-kategóriákra is.

Illetve, nyilván azt is értékelnénk, ha nem csak néhány, hanem az összes Google Play Áruházban elérhető játék futtatható lenne Windows környezetben. Az integráció részleteiről nem sokat árult el a keresőóriás szószólója, viszont azt ígérte, hogy hamarosan bővebb tájékoztatást kapunk.

Te melyik telefonos játékkal játszanál szívesen asztali gépen vagy laptopon?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid