Jövőre Európában is kapható lesz a Microsft két kijelzős telefonja

0

A hajlítható okostelefonok mellett létezik egy kicsit más koncepció a multitaszking kimaxolására, ez pedig a két kijelzős mobilok gondolata, amivel többek között a Microsoft is kísérletezik saját Surface Duo készülékével. Míg az LG telefonjai hasonló ötletet egy spéci tok segítségével valósítanak meg, addig a redmondiak készüléke valóban két kijelzővel rendelkezik, a gond csak annyi, hogy egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban kapható. Ez azonban jövőre megváltozhat.

A Surface Duo már túl van egy kicsit komolyabb leárazáson, nemrégiben volt rá egy 200 dolláros kedvezmény, így 1199 dollárért is meg lehetett kapni az egyébként 1399 dolláros, tehát cirka 425 ezer forintos mobilt. A telefonról most egy német blog azt derítette ki, hogy jövőre már Európában is, egészen pontosan náluk biztosan kapható lesz a spéci igényeket kielégítő eszköz. A WindowsArena munkatársai úgy tudják, a Surface Duo telefonokat valamikor tavasszal teszik elérhetővé Németországban. Az értesülések forrását nem nevezték meg, de ugyanezek a bennfentesek azt is állítják, hogy a két képernyős mobil 2021 második felében további európai piacokon is forgalomba kerül majd. Bizonyos brit szolgáltatók állítólag már meg is egyeztek arról, miként adhatnák a saját termekpalettájukhoz a Surface Duo-t.

Amúgy ha minden jól megy, akkor a készülék Kanadában és Japánban is elérhető lesz jövőre. Sajnos amit nem tudni, az a várható árazás, és az, hogy pontosan mely országokban kerül fel a boltok polcaira a duál kijelzős telefon.

Azt mindenki döntse el, mennyire várja a készüléket, hiszen egy ez Qualcomm Snapdragon 855 lapkakészlettel felszerelt, AMOLED kijelzős csoda, 6 GB RAM-mal, és akár 256 GB UFS 3.0 tárhellyel. A Microsoft telefonja Android 10 rendszert futtat, és egyetlen hátlapi kamerával bír, ami 11 megapixeles fotókat készít, bár annak, aki ilyen mobilt vesz, vélhetően a fotózás egy sokadlagos szempont lehet. Ti örülnétek, ha nálunk is kapható lenne ez a készülék?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid