Jövőre jöhet az első összehajtható kijelzővel szerelt mobil

0

A hajlított kijelzős mobilok az utóbbi 1-2 évben valósággá váltak, de a fejlődés itt nem áll meg, és hamarosan jöhetnek a teljes mértékben hajlítható panellel szerelt készülékek.

A hajlítható kijelzők fejlesztése már nagyon jól halad, és a Samsung Display egyik munkatársa szerint ezeket a paneleket kettéhajtható mobilokba szánja a gyártó. Ha jobban belegondolunk, akkor ebben hatalmas lehetőség rejlik, hiszen így nagy kijelzővel szerelt, de összehajtott állapotban mégis kompakt méretű készülékek születhetnének.

samsung-flexible-amoled

Hajlítható kijelző prototípusa a Samsungtól

Az ilyen “nem szokványos” kijelzők fejlődésének jelenleg négy fázisát ismerjük: ívelt, hajlított, összehajtható és feltekerhető. Az első két lépcsőfokot már sikerült elérni, hiszen a kereskedelmi forgalomban is jelentek meg ilyen készülékek. A harmadik szint 2016-ban valósulhat meg, a hírek szerint ugyanis a Samsung ekkor dobhatja piacra az első összehajtható kijelzővel szerelt mobilját.

Az LG feltekerhető kijelzője

Az LG feltekerhető kijelzője

Persze a feltekerhető kijelzők sincsenek túlzottan messze, az LG-től ilyen prototípust is láthattunk már korábban.

GSMArena, BusinessKorea

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid