Képen a Huawei Mate 60 Pro

0

A Huawei szemlátomást visszatért ahhoz a korábbi szokásához, hogy évente két csúcskategóriás modellel örvendeztet meg bennünket, így számíthatunk arra, hogy valamikor az idei év harmadik negyedében megjelennek a Mate 60 készülékek. 2023 elején már befutottak a P60 mobilok, amelyek elsősorban a fotózásra voltak kiélezve, ehhez képest a Mate 60 modellek a cég legújabb innovációit és technológiai megoldásait kínálhatják, meg persze kiváló kamerákat.

Ha visszatekintünk, a tavalyi Mate 50 Pro csinos volt és jól felszerelt is egyben, hiszen egyebek mellett állítható apertúrájú elsődleges kamerával, vízálló kialakítással, a Huawei saját fejlesztésű. karcálló Kunlun üvegével – Iron Fist képregények, valaki? -, műholdas kommunikációval és egy alacsony akkumulátoros töltöttség esetén használható vészhelyzeti energiatakarékos üzemmóddal debütált. A Mate 50 vonal esetében már a gyártó saját, XMAGE mobilfotózási rendszerét alkalmazták, hiszen a Leica és a Huawei közötti megállapodás 2021-ben lejárt, jelenleg a Xiaomi áll partneri kapcsolatban a német céggel.

Eleget merengtünk a tavalyi modellen, lássuk, mi hír van a Mate 60 Próról!

Az egyik Twitteres szivárogtató, név szerint @RODENT950 azt állítja, hogy a Mate 60 sorozat jelenleg 5 modellből áll, ami azt jelenti, hogy fejlesztenek egy középkategóriás Mate 60E-t, egy alapmodellt, egy Pro variánst, valamint egy Mate RS-t is. Nyugi, nem felejtettünk el számolni, ez valóban csak négy készülék, de a készülőfélben lévő modellek egyikét akár törölhetik is a bemutatóig. Valószínűleg a Snapdragon 8 Gen 2 chipset hajtja majd a Mate 60, a Mate 60 Pro, valamint a Mate 60 RS modelleket, sajnos egy olyan változat, ami nem kompatibilis az 5G hálózatokkal. Washington továbbra sem enyhült meg a kínai gyártó iránt…

A bennfentes által közzétett render alapján az új széria kameramodulja egy kicsit másképp fog festeni. Ezúttal két félkörből fog állni, középen egy vízszintes sávval, ami ugyanabban a színben pompázik, mint az okostelefon hátlapja. Ez a példány lila árnyalatba öltözött.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid