Fotón a Samsung hajlítható mobiljának akkumulátora

0

Sajnos még hivatalosan nem jelentették be a régóta várt hajlítható mobilt, ám nagy valószínűséggel már jövő év elején megkapjuk majd ezt.

Az biztos, hogy hajlítható AMOLED panelt kap az egyelőre csak Galaxy X néven emlegetett modell. A legfrissebb hírek szerint más komponens is flexibilis lesz benne, többek közt az akkumulátor.

A kapacitás még nem ismert, de 3000 mAh és 6000 mAh közé tippelik, attól függően, hogy mennyire sikerül majd ezt a megvalósítani. Mindenesetre elkél majd a minél nagyobb aksi bele, mivel szétnyitott helyzetben 7.3 colos kijelzőt kell majd ellátni, ami összehajtva 4.5 colra csökken.

Az akkumulátort a Samsung SDI tervezte, ami a dél-koreai gyártó leányvállalata. Még arra is van esély, hogy már év elején megjelenik a mobil, de sok múlik majd azon, hogy mennyire lesz zökkenőmentes a kijelzők előállítása, amit ezen a nyáron kezdenek el gyártani.

A legfrisebb hírek szerint még az is elképzelhető, hogy már a februári MWC-n bemutatja majd a Samsung a különleges telefont, de mivel 1.850 dolláros kezdőárra számíthatunk, így nem lesz tömegcikk. Amolyan technikai bemutatóként érdemes felfogni, melyből az előzetes hírek szerint mindössze 300.000 és 500.000 db közötti mennyiséggel tervez a Samsung, így nem lesz egyszerű hozzájutni.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid