Készülőben a Sony Xperia Z4 Ultra?

0

A Digitimes értesülései szerint a Sony egy hat hüvelykes okostelefon fejlesztésén dolgozik, amely állítólag Tajvanon belül kerül majd legyártásra, helyi manufaktúrák révén.

Bár az értesüléseket egyelőre nem erősítették meg, azért van bennük ráció. A készülendő okostelefon specifikációiról semmi konkrétumot nem tudni, de ha azt vesszük, hogy a japán gyártó szeretne a jövőben a közép-, illetve a felsőkategóriás készülékekre fókuszálni, lehet némi elképzelésünk.

Hasonló méretű képernyővel szerelt okostelefont utoljára 2014 első negyedévében dobott piacra a Sony, ez volt az Xperia T2 Ultra, ami 6 colos kijelzővel bírt. A legméretesebb phabletjük pedig a 2013 júliusában kiadott Xperia Z Ultra volt, amelynek megjelenítője 6.4 hüvelykes képátlóval rendelkezett.

Jelen pillanatban még nem tudni, hogy az állítólag fejlesztés alatt álló okostelefon melyik készülék nyomdokain akar elindulni, de akár az is lehet, hogy mindkét verzió megvalósul. Az Xperia Z4 Ultra így várhatóan a Z4 specifikációit kaphatja majd, ami az eddigi szóbeszédek alapján 2560×1440-es felbontást, Qualcomm Snapdraon 810-es processzort és 3 GB RAM-ot jelent.

Az Xperia T2 Ultra jóval szerényebb hardveres összetevőkből építkezett, és ez várhatóan az Xperia T4 Ultra esetében is így lesz. Hogy aztán ebből az egészből mi valósul meg, remélhetőleg hamarosan kiderül, mindenesetre biztosan lenne igény egy valóban nagy kijelzővel szerelt Sony csúcskészülékre.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid