Két nagy gyártó is kiszállhat a hajlítható kijelzős mobilok piacáról (frissítve)

0

Egy nem túlságosan részletekbe menő friss szóbeszéd azt állítja, hogy az Oppo és a Vivo idén kiléphet a hajlítható okostelefonok piacáról. A döntés a OnePlusra is érvényes lehet, hiszen az általuk forgalmazott Open lényegében az Oppo Find N3 nemzetközi piacra szánt változata. (Frissítés: úgy néz ki, hogy alaptalan volt a hír.)

  • Frissítés: az Oppo hivatalosan is tagadta a hírt, vagyis továbbra is elkötelezettek a hajlítható telefonok mellett, és nagy valószínűséggel a Vivo sem fog kiszállni a piacról, mivel készülnek ilyen új modellekkel.

A szóban forgó és egyébként közös befektetői csoporthoz tartozó márkák döntésének hátterében állítólag az áll, hogy tavaly jelentősen csökkent a hajlítható kijelzős okostelefonok piaci részesedése. Így valamikor a közeli jövőben ki fognak szállni a piacról, és átadják majd az uralmat a Samsungnak és a Huaweinek a szegmensen belül.

Nyilván a két gigász mellett még azért maradnak majd játékosok, hiszen például a Google, a Tecno és a Xiaomi is készít hajlítható kijelzős készülékeket, bár ezekkel itt az európai, vagy a magyar piacon egyelőre nem igazán volt szerencsénk megismerkedni közelebbről.

Még ha nem is voltál a két kínai gyártó készülékeinek rajongója, azzal valószínűleg te is egyetértesz, hogy az esetleges távozásuk nem tesz majd jót sem a versenynek, sem az innovációnak.

Mondjuk a szóbeszédek szerint ez a Huaweire annyira nem igaz, mert a vállalat állítólag egy 10 hüvelykes, kétszeresen vagy akár háromszorosan hajlítható okostelefont tervez piacra dobni, amely egyszerre célozza meg a mobilok és a táblagépek kategóriáját. Állítólag a kínai cégnél azon vannak, hogy a készülék még június vége előtt megérkezhessen.

Ezzel párhuzamosan a Samsung állítólag befejezte egy feltekerhető kijelző fejlesztését. Mivel a piaci érdeklődés egyre inkább nő egy efféle képernyővel rendelkező okostelefon iránt, lehet, hogy ez is megjelenik valamikor a nem túl távol jövőben. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy a Samsung, akárcsak a Huawei, egy háromszor hajlítható készülékkel örvendezteti meg a rajongókat. Természetesen ezek a szóbeszédek egyelőre semmilyen módon nincsenek megerősítve, így ennek megfelelően kell őket kezelni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid