Kétszer sikeresebb a Galaxy S6 az elődjénél

0

A Galaxy S5 visszafogott sikere után az S6 modellek meghozhatják a Samsungnak a régóta várt sikert. Az új csúcsmobilok nagyon jó fogadtatást kaptak, hatalmas az érdeklődés irántuk.

Arról már korábban olvashattunk, hogy rengetegen rendelték elő a Samsung új zászlóshajóit, és bár a készülék csak mostanában jelenik mag hivatalosan, egyes szolgáltatók már korábban elkezdték az értékesítést.

Az amerikai T-Mobile március 27-től fogadta az előrendeléseket, és röviddel ezután meg is kezdték a készülékek kiszállítását. A vállalat friss sajtóközleményéből az derül ki, hogy az első 10 nap alapján nagyon sikeresnek mondhatók a Samsung új mobiljai, eddig közel kétszer annyit értékesítettek belőlük, mint egy éve az S5-ből ugyanennyi idő alatt.

Samsung-Galaxy-S6-official

A Samsung mobilrészlegének elnöke, J.K. Shin nemrég megerősítette egy rendezvényen, hogy rekord eladásra számítanak a Galaxy S6 modelleket illetően. Bár konkrét számokat nem említett, az elemzők szerint nagyjából 50 millió eladott példányra lehet számítani az év végéig. A megjelenés évében eddig egyébként az S4 volt a legsikeresebb Galaxy mobil, amiből 2013-ban nagyjából 43 millió darab fogyott.

Mindez eddig nagyon jól hangzik, de azért mégsem lesz teljesen zavartalan az új csúcsmodellek debütálása. Az is kiderült ugyanis, hogy a Samsung valószínűleg nem lesz képes annyi hajlított kijelzős Galaxy S6 edge-et legyártani, mint amennyire igény lenne, legalábbis rövid távon. A sima Galaxy S6-ot azonban szerencsére nem érinti ez a probléma.

SamMobile, T Mobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid