Kezd magához térni a HTC

0

Egy időben szinte heti rendszerességgel számoltunk be arról, hogy milyen közel van a tajvani HTC a roló lehúzásához, mennyire rosszul megy a cégnek. Talán már a vállalat rajongói is elkopnak lassan, de ha akadnak még az olvasók között, akkor nekik most lenne néhány jó hírünk a gyártóval kapcsolatban. Az elmúlt időszakban javuló tendenciát mutatott a HTC bevételek terén, és úgy néz ki, a jövő is mintha kicsit rózsásabb lenne számukra.

Megérkeztek a júniusi pénzügyi jelentések, és csupa jó hír van bennük, főleg a korábbiakhoz képest. Habár a vállalat továbbra is ereszkedő tendenciát mutat éves szinten, idén júniusban 44 millió dolláros bevételre sikerült szert tenniük, ami a legnagyobb az elmúlt hét hónapban. Mivel a június jelzi a félév végét is, így a HTC a féléves eredményeket is nyilvánosságra hozta, ezen idő alatt 1,84 milliárd dollárt sikerült összehozniuk, tehát ennek a negyedét kvázi az előző hónapban szedték össze. A havi növekedés nagyon meggyőző, hiszen 94,07 százalékos gyarapodást lehet kalkulálni a májusi hónaphoz képest.

Az éves csökkenés mindössze 34 százalékos, ami a legkisebb 2018 januárja óta, és ez a HTC esetében már valódi eredménynek számít. Utoljára akkor volt kimutatható növekedésük éves szinten, amikor megjelent a HTC U11, az meg 2017-ben volt, idestova két éve. A mobil épp mostanában kapta meg az Android Pie frissítést, habár voltak olyan készülékek, amelyek téglásodtak a folyamat során. Szerencsére a gondot azóta már sikeresen orvosolták.

Belsős jelentések szerint a cégnek jó esélye van arra, hogy végre elkezdjen kilábalni a slamasztikából az elkövetkezendő 1-2 hónapban, miután a Desire 19+ eljut a tajvani forgalmazókhoz. A Qualcomm Snapdragon 710 lapkával szerelt HTC U19e szintén jól teljesít, holott nem mérik olcsón a telefont, hiszen 480 dolláros, avagy 420 eurós áron kínálják. A tajvani vállalat látott már sokkal jobb időket, mi még emlékszünk arra, amikor a Vasembernek is HTC mobilja volt. Reméljük a gyártó tényleg elindul a gyarapodás útján, hiszen egy gazdag örökséggel büszkélkedő, régi játékosról van szó a telefonos piacon.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid