Kiderült, hogy félrevezető a Skype neve

0

A Microsoft még 2011-ben vásárolta meg a Skype-ot, most pedig szerették volna Európában is bejegyeztetni a nevet és a logót védjegyként, ez azonban nem jött össze. A bíróság szerint ugyanis félrevezető a szolgáltatás neve.

A British Sky Broadcasting (BSkyB) szerint a Skype név megtévesztő, mert a benne lévő “Sky” tag miatt az emberek őrájuk asszociálnak. A felhőre emlékeztető logó pedig tovább rontja a helyzetet. Ez elég gyenge indoknak tűnik, de a bíróság a Microsoft ellen döntött.

Sky_logo

Egyébként nem ez az első eset, hogy a két cég neveken vitázik. A BSkyB korábban a SkyDrive-ot is megtámadta, nem is kevés sikerrel. A pereskedés vége az lett, hogy a szolgáltatást a Microsoftnak át kellett neveznie, így született meg a OneDrive.

skydrive-onedrive-logo

Jelen esetben kicsit nagyobb szerencséje van a Microsoftnak, hiszen nem kell megváltoztatniuk a Skype nevét, viszont Európában nem regisztrálhatják védjegyként a márkát és a felhőre emlékeztető logót.

BBC

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid