Ekkor érkezhet a OnePlus Fold

0

A OnePlus eddig nem különösebben dicsekedett vele, de nem is titkolta első hajlítható okostelefonja érkezését, ami a vezérigazgató kijelentése szerint az idei év harmadik negyedében jön. Most újabb részletek kerültek napvilágra a bemutató idejét és annak helyszínét illetően.

A friss értesülések szerint OnePlus Fold vagy OnePlus V Fold – egyelőre nem tudni a hajlítható mobil pontos elnevezését – New Yorkban mutatkozik be a nagyérdemű előtt, mégpedig augusztus első két hetében. Amennyiben valóban így történik, akkor az okostelefont 1-2 héttel a Samsung Galaxy Z Fold 5 és a Galaxy Z Flip 5 modellek leleplezését követően fogják a nagyvilág elé tárni. Jelenleg úgy tudni, hogy a Samsung Unpacked rendezvényét július 26-án tartják. Úgy látszik, hogy a OnePlus vezetői nem szívbajosak, és simán megpróbálják ellopni a show-t a Samsung készülékeitől.

A másik, bennünket leginkább érintő információ az, hogy ezt a készüléket a globális piac is megismerheti majd közelebbről, vagyis kapható lesz az összes olyan régióban, ahol a OnePlus valamilyen módon jelen van. Egyes hírek szerint az Oppo augusztusban bemutatja a Find N3 modellt, és vannak olyan szóbeszédek, hogy a kínai piacra szánt hajlítható készüléket fogják majd más néven, a OnePlus zászlaja alatt a nemzetközi régiókba küldeni.

Hivatalos prezentáción erősítették meg a mobil érkezését

Ha a OnePlus Fold valóban ezen a mobilon alapul, akkor 6,5 colos, Full HD+ felbontású külső, valamint 8 hüvelykes, QHD+ felbontású hajlítható képernyővel érkezik majd, és mindkét panel támogatni fogja a 120 Hz-es képfrissítési frekvenciát. Kevésbé meglepő módon az okostelefon borítása alatt Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet zakatol majd, amely mellé akár 16 GB LPDDR5 RAM, valamint legfeljebb 512 GB UFS 4.0 szabványú háttértár kerülhet kiszereléstől függően.

A telefon Android 13 rendszerrel debütálhat, OxygenOS 13.1 felülettel kiegészítve, és épp akkor fog megjelenni, amikor kiadják az Android 14-et. A többi jellemző miatt nem kell szégyenkezniük, mivel egy 4800 mAh kapacitású akkumulátor kerül a készülék belsejébe, a telep támogatni fogja a 80 wattos vezetékes töltést, a hátlapra pedig 50 megapixeles elsődleges kamera kerül optikai képstabilizátorral.

A kamerakészlet részét képezi még egy 48 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 32 megapixeles periszkópos telefotó modul, miközben az előlapra és a belső oldalra egy-egy 32 megapixeles szelfikamera kerül. Hogy aztán az okostelefont milyen áron tervezik piacra dobni, egyelőre nem tudni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid