Kiderült a Huawei P40 mobilok várható ára

0

Azt már biztosra lehet tudni, hogy március 26-án leplezik le a Huawei P40 szériát, mégpedig egy online közvetítés során, és az eddigi hírek szerint három modell is érkezik majd ezen a napon. Sajnos Google-szolgáltatásokra nem számíthatunk, lesz viszont rengeteg érdekes újítás, és most az egyik ismert szivárogtató a várható árakat is elárulta.

Rodent950 nevű szivárogtató szerint a Huawei P40, tehát az alapmodell 799 és 899 euró közötti áron lesz kapható, ami magyar valutára átkalkulálva olyan 270-305 ezer forintot jelent, persze nálunk még erre rájöhet némi extra adó.

Huawei P40

Az árak nyilván eltérnek majd a különböző piacokon, de példának okáért egy weboldal szerint a telefon 849 euróért lesz kapható Görögországban, ami nagyjából az átlagárat jelenheti a készülék esetében. Összehasonlítás gyanánt érdemes megemlíteni, hogy a Huawei P30 annak idején 749, míg a P20 549 euróért volt vihető, amikor forgalomba került.

Huawei P40 Pro

A Huawei P40 Pro komoly előrelépéseket prezentálhat elődjéhez képest, mind kamerák, mind nyers teljesítmény terén, így aztán Rodent950 talán nem ok nélkül gondolja, hogy ennél a modellnél is drágulást tapasztalhatunk, szerinte a készülék 999 és 1099 euró között lesz majd kapható az öreg kontinensen, ami nagyjából 1049 eurós átlagárra enged következtetni. A 128 GB-os háttértárral rendelkező P30 Pro 949, míg a P20 Pro 849 eurót kóstált, amikor forgalomba került.

Huawei P40 Pro Premium Edition

Végül lesz még egy modell, ami a széria igazi nagyágyúját jelenti, és amit egyelőre csak mint Huawei P40 Pro Premium Edition emlegetnek, habár cseppet sem biztos, hogy ez lesz a készülék végleges neve. A mobil nem titkoltan a Samsung Galaxy S20 Ultra ellen indul harcba, legfőbb csáberejét pedig kamerarendszer jelentheti, ami óriási méretű, 52 MP-es Sony fő szenzorral és 10x optikai zoomra képes telefotó egységgel is rendelkezik majd. A szivárogtató legjobb tudomása szerint ez a modell 1199 és 1299 euró között fog menni Európában, ami egyáltalán nem egy csekély összeg, viszont még mindig alacsonyabb vételárat jelent, mint amilyennel a Samsung Galaxy S20 Ultra bír.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid