Kiderült, mi lesz az elektromos rollerek sorsa, így változik a KRESZ

0

Rohamosan nő Magyarországon is az elektromos rollerrel közlekedők száma, ám még most sincs egyértelműen leírva, hogy milyen szabályok vonatkoznak ezekre az eszközökre. A probléma az, hogy egyik járműkategóriába sem sorolhatók be a jelenleg hatályos KRESZ szerint, és emiatt hivatalosan nem is számítanak járműnek. Ennek az áldatlan állapotnak azonban hamarosan vége, elkészült a javaslat, amit a tervek szerint még idén el is fogadnak.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár nemrég azt nyilatkozta, hogy elkészült az elektromos rollerekkel kapcsolatos tervezet, és átkerült a közlekedési minisztériumhoz. Ez alapján a legfeljebb 25 km/óra végsebességű rollerekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a kerékpárokra, vagyis nem kell jogosítvány a használatukhoz, nem lesz kötelező a bukósisak, és közlekedhetünk velük kerékpárúton is. Ez vonatkozik majd a rollermegosztó szolgáltatások eszközeire és a segwayekre is.

A 25 km/óra végsebességet meghaladó elektromos rollerek pedig segédmotoros kerékpárnak fognak számítani, tehát ezeket csak jogosítvánnyal lehet majd használni, kötelező lesz a bukósisak, és közúton lehet majd velük közlekedni.

A KRESZ-módosítást egyébként eredetileg a 2023-as év első felére, vagyis a mostani időszakra tervezték, de csúszás várható a kormányzati átalakítások miatt. Jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztériumnál van a tervezet, és Lázár János miniszter kezében van a végső döntés. Ha minden jól megy, akkor az év második felében, vagy legkésőbb a jövő év első felében bevezetik az új szabályozást.

Arról is szó esett, hogy az iskolákban oktatni kellene a KRESZ-t, és egy közlekedési alapvizsgát bevezetni, ezzel hosszabb távon csökkenthető lenne a közlekedési balesetek száma.

Forrás: Magyar Nemzet

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid