Kiderült, mikor jöhet az első mobil a Huawei új rendszerével!

0

Nagyon úgy néz ki, hogy a Huawei kénytelen lesz kiadni a saját operációs rendszerét, ugyanis a Google-féle Androidot nem használhatják tovább az USA szankciói miatt. A legfrissebb hírek szerint már októberben megjöhet az első készülék, ami az új OS-t futtatja, de nem egészen olyan lesz, mint azt a többség várja.

Több kínai forrás is megerősítette, hogy a Huawei októberben készen fog állni arra, hogy kiadja az első mobilját az úgynevezett Hongmeng OS rendszerrel. Azonban ez nem a csúcskategóriás Mate 30 széria tagja lesz, hanem valószínűleg egy belépőszintű modell, amit elsősorban a kínai piacra szánnak.

Mindez persze nem olyan nagy meglepetés, teljesen logikus lépés, hogy elsőként egy kevésbé hangsúlyos készüléken teszi próbára az új OS-t a Huawei, azt pedig korábban már hivatalosan is elárulta a vállalat vezetője, hogy idén még csak a kínai verziót adják ki. A nemzetközi debütálásra még nem áll készen a rendszer, erre csak valamikor a jövő év első felében kerülhet majd sor Ark OS vagy Oak OS néven.

Most még nagyon sok a kérdés a Huawei helyzetével kapcsolatban. Ugyebár megvan annak is a lehetősége, hogy az USA visszavonja a szankciókat, vagy ha esetleg ez nem történne meg, akkor is lehetséges egyfajta enyhülés. A Google próbál folyamatos nyomást helyezni az amerikai tisztviselőkre, hogy tegyenek kivételt velük, és a Huawei továbbra is használhassa a rendszerüket, szolgáltatásaikat.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid