Hamarosan érkezhet a Honor 9

0

A Huawei által menedzselt almárka, vagyis a Honor egy új készüléket rejteget a tarsolyában, amiről már egy ideje lehetett pletykákat hallani. Egy friss jelentésből most kiderültek a Honor 9 állítólagos specifikációi, illetve a bemutatójának dátuma.

A mobilról tehát már eddig is lehetett hallani kósza szóbeszédeket, többek közt azt, hogy nem lesz rajta jack csatlakozó, amit különféle kiszivárgott renderek igazoltak is. Ezek a képek rálátást engedtek az okostelefon formatervére is, ami számos módon kötődik a Honor 8 dizájnjához.

Ebből egyébként az a megállapítás született, hogy a Huawei egy Honor 8S modellt szeretne piacra dobni, új készülék helyett, avagy mellett. Hogy pontosan mi lesz a forgatókönyv nem tudni, de az állítólag 362 dollárnak megfelelő összegért kapható Honor masina 5.2 colos Full HD megjelenítőt, Kirin 960 lapkakészletet, valamint 4 GB RAM-ot kaphat.

A belső tárhely lehet 32, illetve 64 GB-os, de mindenképpen egy UFS 2.0 technológiára épülő flash adattárolóról lesz szó. Ráadásul a bővítés is opció marad, ha minden igaz.

A készülék hátlapján 22 megapixeles duál kamerakiépítés feszíthet, míg a frontoldalon egy 12 megapixeles szenzorra bukkanhatunk. Az akkumulátorról nincs egyöntetű értesülés, de vélhetően 3000 mAh kapacitású lesz, akárcsak az elődje. Ez egyelőre nem valami sok infó, és persze messze nem hivatalos, de várhatóan még több tudnivaló jut a birtokunkba az elkövetkezendő hetek során, hiszen a mobilról azt beszélik, hogy június 20-án, esetleg 21-én mutathatják be.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid