Hivatalos: ekkor jönnek az új Sony Xperia mobilok

0

A japán Sony végre megtörte a csendet, és hivatalosan is bejelentette vadonatúj Xperia telefonjai érkezését. A készülékek február 24-én debütálnak, tehát már nem kétséges, hogy az MWC expón fogunk velük először találkozni, Barcelónában. 

A sajtómeghívó szerint a Sony február 24-én 8:30-kor leplezi le vadonatúj okostelefonjait, a bemutatót élőben közvetítik majd. Elsősorban a japán gyártó új zászlóshajójára számítunk, ami ha minden igaz, Sony Xperia 5 Plus néven debütál, de reményeink szerint érkezni fog egy középkategóriás készülék is Qualcomm Snapdragon 765 lapkakészlettel a belsejében.

Korábbi szóbeszédekben említették az Xperia 3 nevet is, de persze könnyen lehet, hogy az igazából az Xperia 5 Plus-t takarja. Akárhogy is, mi érdeklődve várjuk, milyen mobilokkal rukkol elő a japán cég.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid