Kiderült, mit csinálunk a régebbi mobiljainkkal

0

Az okostelefonos világban a gyártók és a sajtó mindig a legújabb és legjobb készülékekre helyezik a hangsúlyt, már az is csodálatos, hogy a régebbi mobilok egyre hosszabb támogatást kapnak szoftveres és egyéb téren. Mi történik azonban a régebbi okostelefonokkal, hogyan alakul sorsuk? Éppen erre a kérdésre próbál válaszolni a fogyasztói szokásokat kutató Consumer Intelligence Research Partners, vagy röviden CIRP a legutóbbi felmérésével.

Elöljáróban talán érdemes megemlíteni, hogy a vállalat általában az Apple termékekre fókuszál hasonló felmérések, kutatások készítésekor, de ezúttal úgy döntöttek, hogy az Android operációs rendszert futtató okostelefonokat is bevonják. A piackutató cég nevéből pedig valószínűleg azt is kitaláljátok, hogy az amerikai felhasználók körében végezték ezt a kis felmérést, tehát más régiókban, piacokon eltérhetnek a vásárlói szokások, magatartások.

Az eredmények szerint a régebbi iPhone-ok és Android mobilok teljesen más életutat járnak be. A felmérés szerint az iPhone-tulajdonosok 43 százaléka becseréli a korábbi készülékét egy újra, ezzel szemben az Android-felhasználóknak csupán 14 százaléka dönt így.

Nem nehéz kitalálni, hogy mi lehet a dolog hátterében, az Apple készülékeknek magasabb a használt piaci ára, illetve a különböző csereprogramokban is többet kínálnak értük, mint a droidos mobilokért.

Az Android-felhasználók 54 százaléka szokott úgy dönteni, hogy megtartja a korábbi okostelefont, ehhez képest az almás táborban ugyanez az arány csupán 23 százalékos. A válaszadók 7 százaléka eladta iPhone-ját, 13 százalékuk elajándékozta azt egy barátnak vagy családtagnak, és nagyjából a készülékek 6 százaléka jut el az újrahasznosításig.

Az Androidos táborban 4 százalék döntött a készülék eladása mellett, 11 százalék elajándékozta azt, és 9 százalékos az újrahasznosítás aránya. Mindkét csoportban a megkérdezettek 8 százaléka arról számolt be, hogy az okostelefonjuk összetört, elveszett vagy ellopták

Azt azért ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb modern okostelefon a szokásos kétéves ciklusnál jóval tovább írja, ezért érdemes lesz valamit kiötölni arra, hogy mit tegyünk a korábbi, tökéletesen működőképes készülékekkel, hacsak nem döntünk úgy, hogy gyűjteni kezdjük azokat.

Ha meg akarod tartani őket, akkor például a Samsung mobilok bébiőr vagy okosotthon hub gyanánt is hasznosíthatók, de volt, aki TV-okosítót csinált az MHL támogatással rendelkező telefonjából, habár ez Miracast-támogatással HDMI kábel nélkül is tökéletesen működik, ha a televízió kompatibilis a funkcióval.

Ti mit csináltok a régi telefonokkal? Eladjátok, becserélitek, odaadjátok a szüleiteknek, gyerekeknek, vagy csak szimplán mennek a fiókba? Írjátok meg nekünk kommentben!

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid