Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval jöhet a OnePlus 6

0

Csak nemrég mutatták be a OnePlus 5T-t, ugyanakkor a kínai vállalat nyilván nem ül a babérjain, és erőt nem kímélve dolgozik a következő nagy dobáson. A vélhetően OnePlus 6 néven debütáló folytatásról most szárnya kapott néhány pletyka, amelyeket természetesen megosztunk veletek is. 

Szóval a következő OnePlus okostelefon egy kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót kaphat, a hírek forrása pedig egy olyan szivárogtató, aki korábban már megbízható előrejelzőseket tett közzé a kínai vállalat készülékeivel kapcsolatban.

Egy másik fontos tudnivalót is leleplez a dokumentum, amelyet az előbb említett forrás beszámolója alapján állítottak össze, ez pedig nem más, mint a OnePlus 6 bemutatójának a lehetséges ideje. A telefon 2018 márciusában, valamikor a hónap közepén lepleződhet le, és a hónap végén már forgalmazni is kezdik azt – legalábbis állítólag.

A januári CES expón már vélhetően kiállításra kerül egy olyan okostelefon, ami kijelzőbe épített biometrikus szenzort kap, így a OnePlus 6 nem az első ilyen szerkezet lesz, ugyanakkor az még kérdéses, hogy melyik mobil jut előbb kereskedelmi forgalomba.

Egyébként a Vivo mutathatja be az első olyan mobilt, ami az új technológiát használja, és ez a OnePlus testvérmárkája (ugyanaz az anyacég), tehát okkal feltételezhetjük, hogy a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó valóban része az új “zászlóshajó-gyilkos”-nak.

GSMArena 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid