Kína 47 milliárd dollárral támogatja a hazai chipgyártó iparágat

0

Hivatalos dokumentumok tanúskodnak arról, hogy Kína új befektetési alapot hozott létre a hazai félvezetőipar fellendítésére. Az alapban a legnagyobb befektetők a kínai Pénzügyminisztérium és hat helyi nagybank, ők összesen 47 milliárd dollárt különítenek el, amelyet chipgyártó berendezésekre fognak fordítani – derül ki a Reuters friss jelentéséből.

Ezzel az új fejleménnyel megkezdődik a Kínai Integrált Áramkörök Befektetési Alapjának harmadik fázisa, amelyet hivatalosan május 24-én, pénteken hoztak létre. Ez 2014 óta a legnagyobb összegű pénzalap, amelyet helyben Nagy Alap (Big Fund) néven emlegetnek. A kínai Tianyancha céginformációs adatbáziskezelő szerint a fő befektető maga a Pénzügyminisztérium, 17%-os részesedéssel és 60 milliárd jüan (kb. 8,3 milliárd dollár) befizetett tőkével. A második legnagyobb részvényes a Kínai Fejlesztési Bank 10,5 százalékos részesedéssel.

Az alapot további öt helyi nagybank finanszírozza, amelyek mindegyike a teljes tőke mintegy 6 százalékát biztosítja. A Nagy Alap korábban már nyújtott finanszírozási támogatást az SMIC és a Hua Hong Semiconductor részére, ezek Kína két legnagyobb chipgyártó vállalata. A több százmilliárd jüanos lekötés egyértelműen jelzi az ázsiai ország azon törekvését, hogy önellátásra tegyen szert a fejlett chipek gyártásában, amelyet az Egyesült Államok ismét exportellenőrzési intézkedésekkel nehezít.

Forrás: Reuters

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid