Kiszivárgott a MIUI 13 logója és néhány az új funkciók közül

0

Ha minden jól megy, a Xiaomi 12 még az idén bemutatkozik, a premier legvalószínűbb időpontja december 28. Természetesen a vadonatúj zászlóshajóhoz új felhasználói felület is dukál, feltételezéseink szerint a készülékkel együtt debütál a MIUI 13. Most napvilágra került az interfész logója a Xiaomi Feedback alkalmazásán keresztül, illetve néhány bennfentes előásott párat az új rendszerrel érkező funkciók közül.

Ami a MIUI 13 logóját illeti, nagyjából ugyanazt a trendet folytatja, mint amit a 12-es verziónál megkezdett a kínai gyártó.

Az emblémát a Xiaomi UI csapata fedezte fel, akik néhány funkciót is sikeresen kibogarásztak a MIUI következő verziójából. A talált érdekességeket videóra is vették.

Az első néhány felvétel a kezdőképernyőt mutatja, láthatjuk az Infinity Scroll, vagy ha úgy jobban tetszik “végtelen görgetés” funkciót, ami a kezdőképernyő paneljeit köti össze, és amikor elérsz az utolsóra, a következő húzás visszavisz a legelsőre.

A másik érdekesség a kisméretű widgetek érkezése. Ezeket még a MIUI 12.5 bétájában vezették be, ám a végleges, stabil verzióban valamiért mégsem engedélyezték őket.

Nem csak új funkciók érkeznek, hanem a már meglévők is frissülnek. A Video Toolbox néven indult, majd később Smart Toolbox-ra átkeresztelt opció mostantól “Sidebar” néven fut, és valahogy így fog festeni az új rendszerben:

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid