THL 2015 – 64 bites, 8 magos hardver és ujjlenyomat-olvasó jó áron

0

A címben szereplő készüléket a márciusi MWC-n fedték volna fel, de most lényegében minden fontos tudnivaló nyilvánosságra került.

A kínai gyártó újdonsága nem csak a hátlapon található ujjlenyomat-olvasó miatt érdekes. A THL 2015 burkolata alatt egy új generációs, 64-bites architektúrára épülő, nyolcmagos, MediaTek MT6752L processzor duruzsol, 1.7 GHz-es órajelen.

THL 2015

A kijelző sem okoz csalódást: az 5 hüvelykes képátló mellé Full HD felbontást kapunk, viszont a megjelenítőt körülvevő keret nem éppen a legvékonyabb. Az akadásmentes működés érdekében 2 GB RAM-mal szerelték a készüléket, és annak sem kell búsulnia, akinek esetleg nem lenne elegendő a 16 GB-os belső tárhely, hiszen utóbbi bővíthető lesz microSD kártyával. A selfie-k szerelmesei minden bizonnyal örülni fognak a 8 megapixeles előlapi kamerának, persze a hátoldalon lévő 13 megapixeles szenzorral részletgazdagabb fotókat is lőhetünk majd.

THL 2015

Említésre méltó még a 2700 mAh-s akkumulátor, az operációs rendszer szerepét betöltő Android 4.4.4 KitKat, valamint az, hogy a készülék két SIM kártyát is képes kezelni, ráadásul mindkét slot támogatja az LTE hálózatokat. A THL 2015 ára 239.99 dollár lesz.

GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid