Kiszűri a kamu hívásokat a Google Telefon alkalmazás

0

A Google bemutatta a Telefon alkalmazásának új funkcióját, amely a hamis hívásokat hivatott szűrni. Legyen szó mesterséges intelligenciával generált hangokról vagy hívószám-másolásra épülő deepfake csalásokról, az alkalmazásba integrált varázslat elvileg mindegyik ellen védelmet nyújt.

A Google tehát bejelentette a kamu hívások felismerésére szolgáló új funkcióját a Telefon alkalmazásban, amely a mesterséges intelligenciára épülő csalások ellen nyújt védelmet. A rosszindulatú felhasználók internetes szoftverek segítségével elrejtik a valódi hívószámukat, és úgy tesznek, mintha a hívás egy ismerőstől, egy családtagtól vagy egy hatósági személytől érkezne.

Ezt követően könnyen hozzáférhető mesterséges intelligencia alapú technológiákat használnak arra, hogy tökéletesen utánozzák az adott személy hangját. A szakértők szerint ezek a hamisítványok mára annyira valósághűvé váltak, hogy az emberek többsége nem tudja megbízhatóan megkülönböztetni őket a valódi emberi hangtól. Mondjuk ennél sokkal ijesztőbb, hogy a csaláshoz szükséges technológiákhoz tényleg bárki hozzáférhet, de ebbe az utcába egyelőre most ne menjünk be. Az külön cikket érdemelne.

Mindenesetre a probléma megoldására a Google egy olyan rendszert törpölt ki, amelyben a hívó és a hívott fél Telefon alkalmazása a háttérben észrevétlenül elcsacsog egymással, és együttesen ellenőrzik a beszélgetés hitelességét. A folyamat végpontok közötti titkosítással kiegészített RCS protokollon keresztül zajlik, így a hívás teljesen privát marad.

Amennyiben egy csaló hívószám-másolással próbálkozik, a titkos megerősítő jel hiányozni fog a rendszerből, az alkalmazás pedig azonnali figyelmeztetést jelenít meg a képernyőn, valós időben védve a felhasználót a csalások ellen. Az alapértelmezetten bekapcsolt, de az alkalmazás beállításaiban bármikor kinyomható funkció globális bevezetése még e hónapban megindul.

Az újítás minden Android 12 vagy annál frissebb operációs rendszert futtató készüléken elérhető lesz, de elsőként a Google Pixel mobilokra juttatják el. Azok a felhasználók, akiknek a készülékén más alapértelmezett tárcsázó fut, a Play Áruházból letölthetik és beállíthatják a Google Telefon applikációt, ha részesülni szeretnének az új technológia nyújtotta védelemben – mihelyt ez elérhetővé válik a Pixeleken kívül is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid