Kiválasztották az év legjobb okostelefonját

0

Tavaly a járvány miatt elmaradt a Mobil Világkongresszus (Mobile World Congress), idén viszont újra megtartották, és ennek keretein belül kiosztották a Global Mobile Awards díjakat. Többek között kiválasztották 2021 eddigi legjobb okostelefonját, de más termékeket is díjaztak.

A zsűri a Samsung Galaxy S21 Ultra 5G-t ítélte a legjobb okostelefonnak, nyilatkozatuk szerint a készülék lenyűgöző AMOLED képernyővel, nagyszerű funkciókkal, valamint a kategória legjobb kameráival bír. Szerintük a telefon méltán lett a 2021-es év nyertese.

Egyébként a dél-koreai gyártó volt az egyetlen, amelynek sikerült egy másik készüléket is feljuttatni a címért versenyző modellek közé, ez pedig nem más volt, mint a zászlóshajó-gyilkosnak kikiáltott Galaxy S20 FE 5G. A jelöltek listáján szerepelt továbbá az iPhone 12 Pro Max, a Xiaomi Mi 11 Ultra, valamint a OnePlus 9 Pro is. (Megjegyzés: bár ez egy “2021-es” díjazás, valójában az elmúlt egy év készülékei versenyeztek.)

A nyertest számos szempontot vizsgálva választották ki, ezek között ott volt az adott készülék fizikai kialakítása, a tervezésekor alkalmazott innováció, a mobil által felkínált új technológiák és azok jellege, az ár-érték arány, a felhasználói élmény, de voltak környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok is, illetve vizsgálták az adott gyártó támogatási hajlandóságát, magyarán, hogy az meddig hajlandó szoftverfrissítéseket biztosítani az adott okostelefonra.

A Samsung mellett eszközinnovációs díjjal jutalmazták az ARM-et, amelyet a mobilprocesszorok terén véghez vitt fejlesztései miatt részesítettek elismerésben. A britek beelőzték az Apple-t és annak UWB technológiáját, az OPPO-t, ami a gyorstöltés fejlesztésére es népszerűsítésére tett erőfeszítései miatt került a listára, de a jelöltek között voltak a feltekerhető kijelzős technológiákat kutató es gyártó cégek is, vagyis újfent az Oppo, valamint az LG és a BOE .

Elismerésben részesült a Vodafone Curve is, ami egy GPS-képes nyomkövető, a kütyü az egymással összeköttetésben lévő fogyasztói eszközök versenyén olyan portékákat előzött meg, mint a Huawei VR Glass headsetje, az Nreal Light kevert valóság fejese, illetve a ZTE Cloud+AI otthoni kamerája.

Utoljára 2019-ben volt Global Mobile (GLOMO) Awards díjkiosztó, akkor a legjobb okostelefon díját a Huawei Mate 20 Pro nyerte, a legjobb viselhető eszköznek járó elismerést a Samsung Galaxy Watch zsebelhette be, az Epic Games pedig a Fortnite-ért kapott díjat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid